« 2021. december »
H K Sz Cs P Sz V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31
Tinódi Gimnáziumért Alapítvány Kréta - elektronikus napló High-tech Biolabor
A+ A-
70 éves a Tinódi Gimnázium

Jubileumi hét programja

A Tinódiból indultam …

Iskolánk fennállásának 70. évfordulóját ünnepeltük 2021. szeptember 20-25. között. A jubileumi héten egykori diákjainkat hívtuk meg, hogy tartsanak előadást jelenlegi tanulóinknak azzal a címmel, hogy a Tinódiból indultam.

Olyan 5, 10, 15, esetleg 20-25 éve végzett diákjainkat kértük fel, akiket a jelenlegi tantestület tagjai tanítottak, akik életkorban viszonylag közel állnak a mostani tinódisokhoz. Büszkék vagyunk arra, hogy mindannyian sikeres pályáról, nagyszerű eredményekről számoltak be bizonyítva, hogy egy vidéki gimnáziumból is messzire lehet jutni földrajzi értelemben és szakmai tekintetben is.

Nem titkolt célunk volt az is, hogy az előadásokkal, foglalkozásokkal segítsük diákjaink pályaorientációját. Volt olyan tanuló, aki az egyik előadás után azt mondta: „Igen, én pont ezt szeretném csinálni.”

Összesen 21 vendégelőadónk volt a jubileumi hét tanóráin: ebből 7 a díszteremben nagyobb közönség előtt, 14 pedig osztálytermekben egy csoport vagy osztály előtt. 3 előadást online követhettünk, mivel az előadó Madridból, Krakkóból, Budapestről jelentkezett be. A mesterséges intelligenciától kezdve az ötvösmunkákon át a szőlőmetszésig sok különféle téma és foglalkozás jellemzőiről hallhattunk.

Egykori diákjaink örömmel tértek vissza az alma materbe, így adva vissza valamit abból, amit gimnáziumi éveik alatt itt kaptak.

2021. szeptember 20. hétfő

Dr. Horváth András

Veled tervezzük a jövőt!

van Waarden Franciska

Ahány nyelv, annyi élmény

Szarka Fedor Guido

Művészet és nyitottság

Barkovics Alex

A média világa

Molnár Karesz

Karrierút a médiában és határterületein

Tendli Noémi

Iparművészet - tárgytervezés, formatervezés

Vincze Kata

A televíziós műsorkészítés rejtelmei

Balassa Viktor

A Himalájától az Indiai-óceánig - avagy egy utazás mindennapjai

2021. szeptember 21. kedd

Kiss Flórián

„Mitől működik az Internet? És mitől nem?”

Kiss Benedek

„Válassz olyan munkát, amit szeretsz, és egy napot sem kell dolgoznod az életben.” (Confucius)

Csonka Fruzsina

Play hard, work harder

Szabados Márk

Előadás/beszélgetés pályaválasztásról, önmegvalósításról, önbizalomról, motivációról.

Gömböcz Dóra

A Tinódiból az EU-s intézményekig

2021. szeptember 22. szerda

Fendrik Zsóka

Szőlő, bor, utazás (és futás) Sárvártól Afrikáig

Polgár András

A csodálatos kelet, a fotózás, és minden élet élmény

Sági Norbert

A hivatásos pálya szépségei

Varga Enikő

A Tinódiból Spanyolországig, avagy tanulás&munka spanyol módra

Kiss Adrián

Külföldi középiskolai és egyetemi évek

2021. szeptember 23. csütörtök

Dr. Nagy Judit

A jogi pálya jellemzői

Soós Ádám

Rendezvények szakmai szemmel

Németh Veronika

Kézművesség a 21. században