|
Öregdiákok Találkozója
Az idei év második májusi szombatja ragyogó napsütéssel fogadta az alma materbe visszatérő diákokat. A viszontlátás öröme töltötte be az iskola épületét, teret hagyva a közös ünneplésnek.
A 38 jubiláns osztály diákjainak nehéz volt helyet találni az iskola épületében.
Emiatt azon gondolkodunk, hogy a jövő évben egy napon, de délelőtti és délutáni időpontokban rendezzük meg a találkozót.
A hagyományoknak megfelelően az ÖDBK elnöke és titkára köszöntötték az egybegyűlteket. Hevér Mihályné igazgató számolt be az iskola jelenéről.
Az ünneplés megható pillanata, amikor a mostani gimnazisták a Tinódi-induló dallamai mellett feltűzik az ötven évvel ezelőtt érettségizett diákoknak a Tinódi-jelvényt, s átadják az emléklapot.
Az ÖDBK ebben az évben is nagyra értékelte azokat a végzős diákokat, akik iskolánk közösségi életében és tanulmányi munkájában voltak kiemelkedők.
Medvegy Antal-díjban Simon András 12.B osztályos tanuló részesült.
Így Varga Dalma 13.A, Kapui Viktória és Krajcár Bálint 12.B, Rozmann Nóra 12.C, valamint Poór Henrietta 12.D osztályos tanulók kapták meg az idén az öregdiákok elismerését.
A megemlékezés a Kopjafa előtt fejeződött be, ahol egy percre megállva elhunyt diáktársainkra és tanárainkra gondoltunk.
Az ünnep színvonalát Varga Diána, egykori diákunk csodás énekszólójával, valamint Farkas Gergő 13.A osztályos tanuló emelték. Farkas Gergő az egyik jelenlevő régi diák, Némethné Őri Mária, „Újra itt vagyunk!” című versét szavalta el.
Ezúton szeretném megköszönni a fellépőknek és a segítő 11.C osztályos tanulóknak példaértékű munkájukat.
![]() |
van Waardenné Csete Ildikó az ÖDBK-titkára |
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
![]() |