« 2019. október »
H K Sz Cs P Sz V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31
Tinódi Gimnáziumért Alapítvány Kréta - elektronikus napló High-tech Biolabor
A+ A-
Vándorélet Liszt Ferenc nyomában
országos műveltségi vetélkedő középiskolásoknak

Nehéz, de szép feladatot kaptam. Öntsem szavakba a Liszt-verseny emlékeit, élményeit. Már a múlt tanévben kezdődött minden, mikor megalakítottuk a csapatunkat. Mi öten: Csilla, Isti, Marci, Dorottya és én, no meg persze Csilla néni és sok más segítő, tíz héten át küzdöttünk a feladatokkal. Mert valóban nehéz volt. Az eleje még nagyon barátságosan indult. Négy feladat, és mindannyian, mint egy sas lecsaptunk valamelyikre. Majd következett a gyorsteszt. Hét percünk volt tíz kérdésre. Ott ültünk mind a hatan….és féltünk. Ám nem kellett volna rettegnünk, sokkal hamarabb végeztünk, mint hét perc, és csak egyet rontottunk el. Nagyon örültünk. Jól kezdtünk, de a neheze még hátra volt.

Ám tekintsünk vissza az elmúlt nyárra. Augusztusban Csilla néni telefonált, hogy érkezett három könyv, amit el kell olvasnunk. Beosztottuk, ki melyiket viszi el magával. Azután Liszt mindig jött velem. A könyveket Alan Walker írta, igazán érdekesnek bizonyultak. Nagyszerű volt a világ egyik legjobb zongoraművészéről olvasni. Ha csak egy kis időre is, de Liszt életében érezhettük magunkat.

Majd jött a folytatás. A feladatok száma csak növekedett, és egyre nehezedtek. Ám a lelkesedésünkből nem vesztettünk. Beugratós kérdések és megfejthetetlennek tűnő válaszok.  Az interneten való keresés és a könyvekben való kutatás még érdekesebbé tette a vetélkedőt. A második fordulóban zenehallgatás, filmnézés is előfordult. Ezenfelül, egy  3000 karakterből álló érvelést is írtunk. A harmadik részben egy régi, Josef Danhauser festményt tanulmányozhattunk, és a Ragyogás című film is terítéken volt. A következő fordulóban rengeteg zenét hallgattunk és szebbnél szebb tájakra „látogathattunk” el. Az ötödik forduló volt az egyik legjobb, legérdekesebb. Tom, a cica tökéletesen játssza Liszt II. magyar rapszódiáját. A hatodik szakaszban a zeneszerző európai utazásaiban vettünk részt. Ezt követte a meseírás. Különös, nem mindennapi történetet kerekítettünk sok segítséggel és fantáziával. A nyolcadik forduló a gyönyörű Rómába repített minket. Itt Liszt útjai során, több helyen is megfordult. Legkülönösebb egy kolostor volt. Liszt élete végéig vándorolt. Utolsó éveiben még egyszer végigjárta a különleges helyszíneket az életéből. Budapestet sem hagyta ki a sorból, többször ellátogatott hozzánk, segítette a magyarokat.

A verseny közben akadtak plusz feladatok. Még több pontért énekelnünk kellett. A videó elkészült, és sokat nevettünk közben, viszont visszanézni még szórakoztatóbb volt.

A versenyben nyolcadikak lettünk (121 csapatból) 968 ponttal, éppen csak lemaradva a döntőről, ám így is sokat gyarapodott a tudásunk, és ez is nagy nyeremény számunkra. Nem tudtunk volna ilyen sikeresen szerepelni segítőink nélkül. Köszönjük szépen az összetartó munkát. Ez a verseny felejthetetlen marad. Mindig jó lesz visszagondolni a rengeteg vicces megszólalásra, fényképezkedésre - a dokumentáláshoz - és a telefonbeszélgetésekre.

A vetélkedő véget ért, de az élmények megmaradtak.  Befejezésül a szervezők elköszönő leveléből idézek:

„Fantasztikusak vagytok ugyanis. Mindenki előtt megemeljük süvegünket, aki végigcsinálta a vetélkedőt. Liszt Ferenc nevében is hálásan köszönjük azt a sok-sok órát, amit ebben a félévben nekünk szenteltetek. El vagyunk ragadtatva az egész lisztomán bagázstól, a lelkesedésetektől, a kitartásotoktól, a kreativitásotoktól. Büszkék vagyunk arra, hogy ti vagytok a következő nemzedék.”

László Szilvia
11.B osztályos tanuló

 

  

lantmacambre érvelés

Tisztelt Asszonyom!

Bizottságunk megtisztelve érzi magát, hogy e kényes ügyben segítségére lehet. A kutatásaink során arra az álláspontra jutottunk, hogy Beethoven nem csókolhatta homlokon a kis Liszt Ferencet, ezáltal a kép is hamisnak bizonyul.

Érvelésünkben az alábbi gondolatmenetet követjük: a gyermek Liszt utolsó bécsi koncertjét követő első feljegyzésektől haladunk a már idős Liszt visszaemlékezéséig. Szerintünk a hangversenyt közvetlenül követő újságcikkek hitelesebbek, mint például egy 50 évvel későbbi visszaemlékezés.

A Wiener allgemeine musikalische Zeitung 1823. április 26-án azt állította, hogy a kis Liszt egy 24 ütemes, bonyolult rondótémára improvizált. Ugyanezt állítja a Der Sammler lap 1823. április 19-én megjelent példánya is. Egyik cikk sem említi Beethoven nevét, mint a téma feladójáét, márpedig ha Ő jelen lett volna és témát ad, ez abban a korban nagy szenzációt keltett volna. Az egyik cikk egy fiatalemberről, a másik egy jelenlévőről ír.

Állításunkat tovább erősítik a Beszélgetőfüzetek koncert előtti és utáni bejegyzései. Beethoven unokaöccse, Karl szavai alapján egyértelmű, hogy a Mester nem volt a koncerten, hiszen Ő meséli el nagybátyjának az eseményeket. Tovább erősíti nézetünket, hogy már korábbi találkozásukkor is barátságtalan volt a kis Liszttel - ezt a füzetben állítja Schindler.

Az első feltételezés arról, hogy Beethoven jelen volt a koncerten, 1835. június 14-én látott napvilágot a Joseph d’Ortigue-életrajzban. Úgy gondoljuk, hogy az életrajz hiteltelenségét bizonyítja az is, hogy tartalmazza azt a tételt, miszerint Beethoven bátorította Lisztet. Ezt pedig már a fenti dokumentumok megcáfolták.

1842-ben jelent meg Schindler Beethoven Párizsban című munkája. Ebben azt írja, hogy Beethoven bár barátságtalan volt a kis Liszttel, mégis elment a koncertre. A Beszélgetőfüzetek alapján láthatjuk, hogy Beethoven biztos nem ment el a hangversenyre, illetve Schindler jelen művében is ellentmondásba keveredik önmagával, hiszen a továbbiakban azt írja: „…efféle koncertekre sohasem járt.”

Az 1845-ben megjelent Rellstab Liszt-életrajz ismét azt állítja, hogy Beethoven megjelent a koncerten. Rellstab nyilván Liszttől szerzett információt, aki arra is rosszul emlékezett, hogy hogyan viszonyult hozzá a Mester.

A rendelkezésünkre bocsátott maradék 3 dokumentum Liszt visszaemlékezéseit tartalmazza. Mindegyik esetben nagyon sok év telt el a koncert óta. Liszt önmagával is ellentmondásba keveredik, hisz az 1875-ös feljegyzésben Beethoven lakására emlékszik mint a Weihekuss helyszínére, az 1908-asban pedig már a hangversenyt adja meg színhelynek. A Göllerich-féle Liszt-idézet valóságtartalmának kétségességét erősíti, hogy megcáfolja azt a tényt, mely szerint Liszt a Mester házában zongorázott.

Érvelésünket az 1862-es Liszt-levél látomásával zárjuk. Úgy gondoljuk, hogy a csókot szimbolikusan értelmezhetjük, és valószínűleg így érthette Liszt is. Számára Beethoven példakép volt, egész életében népszerűsítette műveit, ápolta emlékét.