« 2020. június »
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30
Tinódi Gimnáziumért Alapítvány Kréta - elektronikus napló High-tech Biolabor
A+ A-
Tizenkettedik túra - Visegrád, Pilis

Időpont

2007. szeptember

Résztvevők

Takács Boglárka 10.B, Németh András 11.C, Győrfy Kitti 10.B Németh Gergő 10.B, Gaál Violetta 12.B, Kuti Melinda 12.A, Balassa Viktor 12.A, Horváth Norbert 10.B, Rácz Roland 11.D, Szalai Erika, Ferencz Zoltán, Csoknyai Edina 14.T, Vígh Viktor

Útvonal

Sárvár-Budapest-Dömös-Dobogókő-Pilisszentkereszt-Pomáz-Budapest-Sárvár

Részletes útvonal turistajelzésekkel

Dömösről PSZ, majd Pr a Vadállókövek, Prédikálószék, Dobogókőig. Dobogókőről Z+-on és Zr-ön a Fekete-kőig. Vissza Zr-ön a Z+-ra, majd Z és Simon halála után ZP+, később P+on a Mária -padig. A Mária-padtól ZS+, majd Z-ön a Klastromkertig. A Klastromkerttől Z-ön, majda faluban a K-en a Dera-patak szurdokvölgyéig.

Védett területek

Duna-Ipoly Nemzeti Park

Képek

Túlélőtúra - Visegrád

Élménybeszámoló

A rapszodikus viharok Magyarországon a globális felmelegedés jelei, mondják a kutatók. Hát, a szeptemberi indulásunkkor a sárvári vasútállomáson olyan zivatar kerekedett, hogy alig bírtunk felszállni a vonatra. Jól kezdődik! Háromórás zötykölődés, rövid Mc’-is hambifelvétel (Van idő a buszindulásig!), majd Roli és Gergő elhagyása a metróban (Már nincs idő a buszindulásig!), laza 200m-es gátfutás a buszhoz, és máris kb. 2200-körül Dömösösön voltunk. Sátorverés vizes fűben, sárban, kis vacsi és alvás. Ez jutott péntekre.

Szombaton verőfényes napsütésben törtünk a Vadállókövek felé. A Visegrádi-hegység egyik legkülönlegesebb formái az ún. Vadállókövek. A legkeményebb vulkáni kőzetek dacolnak a külső erőkkel és azok bizarr formákkal teszik változatossá az utat. (A nevük is érdekes pl: Nagytuskó, Bunkó, Felkiáltójel stb.). A meredek kaptató és a hátizsákok súlya kicsit szétzilálta a csapatot, de így is jó időt futottunk a csúcsig. Szerintem a Prédikálószékről (639m) van a legszebb panoráma a Dunakanyarra. Itt kicsit kajáltunk, fényképezkedtünk, majd leereszkedve a Király-kúti Nyeregbe, újra felfelé haladtunk a Dobogókőig. Útközben – a túlélőtúrák szokásaihoz hűen – elhagytunk valakit, most éppen Erikát. Térképböngészés, ordítozás és némi kitérő után újra együtt volt a csapat. A Dobogókőn éppen ősmagyar fesztivál volt, lóval, íjjal, eredeti ruhában, eredeti ”szittyakajával”. Itt aztán megpihentünk, persze a csúcsfotó sem maradt el. Konzervet melegítettünk, ettünk, ittunk és közben a reggel még vizesen eltett sátrainkat szárítgattuk a büfé melletti fán. A helyi WC-s erre a kis fiesztára csak ennyit reagált: „Kik ezek az őrültek?” Hát természetesen Mi! A délután közepén tovább blattyogtunk a Fekete-kőhöz. Ez már a Pilis egyik csúcsa, ahonnan nyugat felé lehet gyönyörködni. Az időnk ki volt számolva, lábaink és vállaink pedig jelezték, hogy már nem kellene eltévedni! Persze most jött a java! A Simon halála elnevezésű szakasznál rátértünk egy betonútra, ahol kb. 2 km-t mentünk feleslegesen, mert a lekanyarodó jelzést alig találtuk meg. A Vaskapu-völgy szurdoka nappal biztosan tuti, sötétben viszont a kövek és kidőlt fák között lavírozva inkább idegőrlő volt. De kijutottunk és már láttuk Pilisszentkereszt fényeit! Természetesen korai volt az öröm, mivel a jel ismét kifutott alólunk. Semmi pánik, toronyiránt lemegyünk! A lefelé út viszont tele volt jó kis gödrökkel. Valaki meg is jegyezte, milyen rossz lenne erre felfelé menni. És lőn! Lefelé egyre sűrűbb lett a gaz, ami aztán lassan átment szedresbe, majd sarjakácosba. Mivel mindkét növény igen szúrós, visszavonulást fújtam, kb. 100 m-re a falutól! Sűrű káromkodás közepette, de visszamentünk a földútra. Most már csak a sátorverés lebegett mindenki szeme előtt! Többet nem rontottunk, így lejutottunk az egykori Cisztercita kolostor romjaihoz. A hajnali csípős hideg ellenére mindenki jól aludt.

Vasárnap reggel korán keltünk és végigjártuk a pilisszentkereszti Szurdokot. A Dera-patak szurdoka nagyon szépen ki van építve. Jó időben sok turista jár erre, nem véletlenül. A völgyön igen lassan, mindent megcsodálva haladtunk végig. Igazi léleküdítő volt, jó zárása a túrának. Busz-hév-metró-vonat, és máris itthon voltunk Sárváron. Úgy hiszem, ez volt az egyik legszebb és legkalandosabb túránk.