Gólyanap

Október 29-én Gólyabál, műsor kell, gyerekek!- mondta Kati néni egy fárasztó pénteki nap utáni osztályfőnöki órán.

Először félénken, majd egyre bátrabban kezdtük felvetni az ötleteinket. Voltak köztük jók is, de a műsor valahogy sehogy sem akart összeállni. Végül két héttel a „nagy nap” előtt kialakult a végleges verzió, elkezdhettük a próbákat.

A felkészülés jó hangulatban telt, bár voltak kisebb-nagyobb problémák, de együtt sikerült mindent megoldani. Azt hiszem, ez nagyban elősegítette a mostani jó osztályközösség kialakulását is. A fiúk előszeretettel videózták a táncot, örültünk egymás sikereinek, és valóban megbizonyosodhattunk arról, hogy mindenki tehetséges valamiben, csak éppen lehet, hogy nem tud róla.

Aztán repült az idő, és eljött a várva várt nap. Félénken léptük át az osztály küszöbét, találgattunk, vajon milyen feladatot találhattak ki számunkra a tizedikesek. Felesleges volt félni! A fokhagymás tejszínhab evése, a csempeszámolás, a „neon lámpa elfújása” igazán nem túlélhetetlen feladatok.
A műsorok előadása következett. Mindenki izgult, hogy a legjobb formáját tudja hozni. Sikerült! A zsűritagok rengeteget nevettek a poénokon és mindenkinek tetszett a tánc is. Elégedetten indultunk átöltözni.

Mikor visszaértünk a díszterembe, kezdetét vette a játékos vetélkedő, azaz a „szívatás”. Együtt nevettünk saját magunkon és a vicces ruhákon, amikbe be kellett öltöznünk. Az osztályok felvonultak, majd mindenki elkezdett izgulni, hogy vajon neki szántak-e valamilyen feladatot. A résztvevők mindannyian ügyesen oldották meg a próbatételeket.

Este, miután előadtuk a szüleinknek is a műsort, eredményhirdetés és gólyaavatás következett. Bár eléggé gyenge gólyák lennénk, mert szinte alig volt, aki végig bírta állni fél lábon az avatást, mi nyertük meg a versenyt. Nagyon örültünk, az osztályfőnökünk is nagyon büszke volt ránk, és persze az sem utolsó szempont, hogy jövőre mi tehetjük próbára a leendő gólyákat.

Ezután következhetett a jól megérdemelt szórakozás. Igazi retró buli volt, ahol mindenki jól érezte magát. Sokat táncoltunk és énekeltük a jól ismert dalokat.

Úgy gondolom, mostanra már igazi összetartó csapattá kovácsolódtunk és méltóvá váltunk arra, hogy Tinódisnak mondhassuk magunkat.