« 2019. augusztus »
H K Sz Cs P Sz V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31
Tinódi Gimnáziumért Alapítvány Kréta - elektronikus napló High-tech Biolabor
A+ A-
Labornap ELTE SEK

2019. május 10-én iskolánk öt tanulója az ELTE-SEK Szombathely nyíltnapján vett részt, ahol két érdekes előadást hallgathattak meg, valamint az egyetem folyosóin lévő kiállításokat is megnézhették. Ezen az eseményen csoportunk egyik tagjaként aktívan részt vett iskolánk autista tanulója is.

Résztvevők:

Zábó Adrián 9.A, Polgár Flóra 9.A, Simon Vivien 9.A, Nyírádi Virág 9.A, Bándli Evelin 9.A

Az első előadást az egyetem C épületében hallgattuk meg. Az előadó Dr. Gyurác József volt, témája: Az állatok kommunikációja. Különböző madár, rovar, illetve emlős hangjával ismerkedhettünk meg. Az elhangzott információkból az előadás végén egy játékra került sor, amelyben hangok alapján kellett beazonosítanunk az állatfajokat.

Ezt követően a laboratóriumban kísérletekkel bemutatva tudhattuk meg, hogy: Világítanak-e a növények, növényi eredetű anyagok? Nagy örömünkre itt nemcsak megfigyelhettük a dolgokat, hanem saját magunk is elvégezhettük a kísérleteket, melyek során megbizonyosodhattunk arról, miként foszforeszkálnak a növények (UV fényben), illetve más növényi anyagok milyen színeket képesek mutatni teljes sötétségben.

A csapatot Póczikné Kiss Adél gyógypedagógus és Nagy Gábor tanár úr kísérte.