« 2019. május »
H K Sz Cs P Sz V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31
Tinódi Gimnáziumért Alapítvány Kréta - elektronikus napló High-tech Biolabor
A+ A-
V. Oláh György Országos Középiskolai Kémiaverseny
ahogy történt (és ahogy mi tapasztaltuk)

Gulyás Ferenc 9.A osztályos tanuló különdíjas

Gulyás Ferenc 9.A osztályos tanuló írásbelizik

Gulyás Ferenc 9.A osztályos tanuló prezentál

Periódusos rendszer

K épület

Február 22-23-án került megrendezésre az idén már öt éves Oláh György Országos Középiskolai Kémiaverseny döntője.  Iskolánkat Gulyás Ferenc 9.A osztályos tanuló képviselte. A korábbi évekhez hasonlóan a diákok idén is négy kategóriában indulhattak, közülük a két levelező fordulóban a legjobban teljesítő versenyzők jutottak a döntőbe, amelynek idén is a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Ch épülete adott otthont. (Mi természetesen a budapesti parkolási viszonyok miatt a K épülethez érkeztünk, ahol diplomaosztó zajlott. Komolyan gondolkodtunk rajta, hogy beállunk a sorba, hogy megspóroljunk 9 évet.)

A 250 induló közül a döntőbe jutott 38 versenyző a pénteki napon írásbeli feladatsort oldott meg, amelyben feleletválasztós, számolási, illetve vegyipari technológiákhoz kapcsolódó feladatok mellett egy esettanulmány is szerepelt. (A két év teljes anyagát emelt szinten tartalmazó feladatsor emberpróbáló 4 órás megmérettetés. Le a kalappal, aki összeállította. Élő középiskolást nem nagyon látott…) Az írásbeli forduló alatt a versenyzőket kísérő tanárok és szülők laborlátogatáson vehettek részt, ahol megismerhették a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar jól felszerelt analitika laboratóriumait és modern műszereit. (Rájöttünk arra, hogy „kétfokozatú vákuum létezik”, és az „innováció a sufnituning és a high-tech elegye”. Azért a differenciál termogravimetriánál már elvesztettük a fonalat.) Péntek este a diákok és kísérőik Dr. Tardy Gábor előadását hallgathatták meg a biotechnológia legújabb kutatási irányzatairól, többek között a mikroorganizmusok hasznosításáról az energiaiparban. (Szennyvízből áramot? Nem is rossz ötlet!)

Szombaton a versenyzők a szóbeli fordulóban egy korábban általuk kiválasztott témából tartottak előadást a szakmai zsűri előtt. A megmérettetésre a diákok több mint egy hónapot készülhettek, így mindannyian nagy reményekkel vágtak bele a délelőtti programba. A zsűrit minden kategóriában az egyetem oktatói, a BME Szent-Györgyi Albert Szakkollégium tiszteletbeli és senior tagjai alkották. (Mi sav-bázis témával készültünk. Prezentációnk címe: Természetes? Indikátorok!,  avagy így neveld a hortenziádat. A vegyészopera részletet: „a lakmusz ingatag…” sem nélkülöző előadásunk nagy sikert aratott.) Az eredményhirdetésnek a MOL Dunai Finomító adott otthont Százhalombattán. A versenyzők az eredményhirdetés előtt meghallgatták Csernik Kornél előadását a MOL 2030 – Enter Tomorrow programjáról, majd megtekintették a finomítót. (A finomítót BUSSZAL néztük meg, olyan óriási: cső hátán cső, és toronyháznyi oszloperdő.) Az ezt követő eredményhirdetésen a BME Szent-Györgyi Albert Szakkollégium minden kategóriában díjazta az első három helyezettet, illetve minden kategóriában a kiemelkedő előadást tartó versenyzők különdíjban részesültek. (Mi a különdíjasok között voltunk, és összességében a kilencedik helyet csíptük meg. Mindent összevetve érdemes volt rászánni az időt a levelező fordulókra, elmenni a döntőre, megnézni a Műszaki Egyetemet, de az írásbeli fordulót végzős egyetemistáknak találták ki…)

Takács Attila
biológia-kémia szakos középiskolai tanár

 

 

 

Prezentáció A lakmusz ingatag - videó

 

 

 


A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME-VBK) Vegy-Érték Tehetségpontja hirdette meg immár ötödik alkalommal az Oláh György Országos Középiskolai Kémiaversenyt

 

Oláh György, az egyetem korábbi hallgatója és oktatója 1994-ben kapta meg kiváló munkájának elismeréseként a Nobel-díjat. Ennek 20. évfordulója alkalmából indították el az országos kémiaversenyt Oláh György professzor támogatásával.

A verseny célkitűzése és egyben küldetése az, hogy színes, érdekes feladatokkal népszerűsítse a kémiát, a mérnöki- és természettudományokat a középiskolások körében. A közvetett célok között szerepel − tudván, hogy a versenyek visszahatnak a mindennapi oktatásra −, hogy az egész magyar kémiaoktatást pozitív irányba befolyásolják, mégpedig a képességközpontú, gyakorlatorientált tanítás irányába. Bár Oláh György 2017-ben elhunyt, továbbra is minden tanévben megrendezik a két levelezős fordulóból, valamint egy budapesti döntőből álló versenyt.

Gulyás Ferenc 9.A osztályos tanuló a novemberi és decemberi levelezős fordulón túljutva immár a döntőben küzd a lehetőség szerinti legjobb helyezésért. Február 22-én, pénteken délután kerül megrendezésre négy óra időtartamban az előző versenyek feladataiból ítélve nagyon húzósnak ígérkező írásbeli forduló (eközben a kísérőknek laborlátogatás lesz), majd előadást hallgathatnak meg az érdeklődők. Másnap lesz a szóbeli forduló, amelyen versenyzőnk a természetes indikátorokról fog prezentálni. Az ünnepélyes díjátadás a MOL Rt. százhalombattai telepén lesz, ahol lehetőséget adnak a szervezők a finomító megtekintésére is. Bár rendkívül nehéznek ígérkeznek a feladatok, mindent beleadunk a siker érdekében!

Takács Attila
kémia-biológia szakos középiskolai tanár