« 2017. december »
H K Sz Cs P Sz V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
A+ A-
Alapítvány

A Tinódi Gimnáziumért Alapítvány a 2011/2012. tanévben három kuratóriumi ülést tartott: 2011. november 7-én, 2012. február 13-án és április 11-én. (Az ülésekre benyújtott támogatási kérelmek és a kuratórium határozatainak részletes összesítője a Közhasznúsági jelentéssel és az Alapítványi Beszámolóval együtt a gimnázium honlapján megtekinthető.)

Az őszi ülés összehívását a tanulmányi versenyeken kiemelkedően szereplő diákjainknak az intézmény költségvetésében sajnos nem szereplő kiadásai (nevezési és részvételi díjak, útiköltség, szállásdíj, stb.) tették szükségessé.

A februári ülésen a szokásos feladatok végrehajtása mellett a kuratórium döntött a civil törvény változásából eredő új  feladatok elvégzéséről és tudomásul vette a kuratórium tagságának személyi változásait. Mogyorósi Józsefné nyugdíjba vonulása miatt kérte tagsága megszüntetését, helyére az egyik alapító, az öregdiákok baráti köre Hevér Mihályné igazgatónőt javasolta, amit mind az érintett, mind a kuratórium elfogadott.

Áprilisi ülésén a támogatások megítélése mellett a kuratórium határozatot hozott, hogy a két középfokú, vagy egy felsőfokú nyelvvizsgával rendelkező pályázók a testület összehívása nélkül is alapítványi támogatásban részesülhetnek, ill. döntött arról. hogy mivel az intézmény új gazdaságisa nem jogosult kettős könyvelés vezetésére (ami az új törvény alapján a közhasznúság egyik kritériuma), ezzel külső könyvelői irodát bíz meg.

Dr. Hajdu Tamás
Tinódi Gimnáziumért Alapítvány elnöke

 

 

Megítélt támogatások

2011. november 7.

2012. február 13.

2012. április 11.

2012. június - nyelvvizsgatámogatások

 

Dokumentumok

Alapítványi beszámoló

Közhasznúsági jelentés