« 2017. június »
H K Sz Cs P Sz V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30
A+ A-
Humán munkaközösség

Munkánk éves értékeléséhez érkeztünk ismét.

Ebben a tanévben két olyan eredmény érdemel elsőként említést, mely diák és szaktanár pályáján egyaránt ritka élmény.

Takács Tünde, 12.B osztályos diákunk, bejutott az Édes Anyanyelvünk Nyelvhasználati Verseny sátoraljaújhelyi országos döntőjébe, Csonka Fruzsina pedig a Kazinczy Ferencről elnevezett Szép Magyar Beszéd győri országos döntőjében szerepelt szépen. Nagy szakmai siker mindkettő.

Versenyeredményeink közt említjük, hogy Farkas Gergő, az Illyés Gyula V. Nemzeti Vers-és Prózamondó Verseny megyei döntőjét megnyerve, az Ozorán megrendezett országos döntőben is szépen szerepelt. Ő nyerte el a Falu krónikása címet a keszthelyi kastélyban megrendezett III. Országos Vers- és Prózamondó Versenyen. Gratulálunk a 12.A diákjának.

A körmendi Kölcsey gimnázium által kiírt szavalóversenyen is megszerezték diákjaink az első és második helyezést. A Városi Kulturális Seregszemlén Ternák Adrienn 9.C osztályos tanuló vers kategóriában érdemelt kiemelt arany minősítést, míg Horváth Dorottya, a 9.B osztályból ének kategóriában bizonyult a legjobbnak. Az Implom József Megyei Helyesírási Verseny 8. helyezettje Pásti Laura, 13.A osztályos diákunk lett, 9. pedig Móricz Nikoletta, a 12.A tanulója.

Hindi Fatima, 11.A osztályos diákunk, megnyerte a Celldömölkön megrendezett Dukai Takách Judit versmondó versenyt, Hajba Beatrix ugyanitt harmadik helyezést ért el.

A VII. Karácsonyi Versmondó Versenyen Fülöp Csilla 10.B osztályos tanuló különdíjban részesült.

Disputa versenyen vett részt Akóts Réka, Kopácsi Lilla a 10.C osztályból, valamint Nagy Bernadett a 11.C, Farkas Evelin, a 12.A diákja. Elsőnént jutottak a nyugat-dunántúli döntőbe, és ott is szépen szerepeltek.

Új kezdeményezés volt ebben a tanévben a Vasi Géniusz Tehetséggondozó Program, ennek Ember és társadalom kategóriáját Takács Tünde, 12.B osztályos tanuló, Anyanyelv és kommunikáció kategóriáját pedig Simon András, 11.B osztályos tanuló nyerte meg.

Nemzeti ünnepeinken és az iskolai ünnepségeken munkaközösségünk tagjainak irányításával adtak elő műsort diákjaink.

Október 6-án Pernecker Csilla tanárnő állított össze emlékműsort, október 23-án Lukács Katalin tanárnő a 12.B osztály, míg március 15-én Nagy Péterné tanárnő a 9.C osztály felkészülését irányította. Az ő műsorukkal ünnepelt a város is a Nádasdy-várban.

Névadónk halálának évfordulóján a 9.B osztály műsorával – Lukács Katalin tanárnő rendezésében – emlékeztünk. A holokauszt áldozatainak emléknapján Nagy Péterné tanárnő segítségével iskolarádiós összeállítást hallhattunk. Minden rendezvényen számíthattunk Pernecker Csilla tanárnő és az énekkar segítségére.

Egy diákunk indult az idei Diákköltő Irodalmi Pályázaton, melynek sikeres lebonyolításában munkaközösségünk is részt vett. Szerepet vállaltak munkaközösségünk tagjai a Tinódi-pályázat kiírásában és értékelésében, az iskolai szavalóversenyek megrendezésében.

Irodalmi emlékhelyeink közül Nagy Péterné tanárnő kalauzolta harminc diákunkat és munkaközösségünk tagjait Ostffyasszonyfán, Csöngén, Egyházashetyén és Iszkázon a költészet napján. A magyar nyelv hetét pedig Koltai Jenő esperesnek Kresznerics Ferencről szóló előadásával ünnepeltük.

Minden kilencedikesünk részt vett könyvtári órán az iskolai könyvtárban, ami helyet adott több kiállításnak is.

Eredményes tanévet zárhattunk, s ennek alapja a lelkiismeretes szakmai munka, melynek mutatója végzős diákjaink sikeres vizsgája magyar, történelem, ének-zene és rajz tantárgyakból. Meglévő hagyományaink és új kezdeményezéseink hozzájárultak ahhoz, hogy gimnáziumunk tanulóinak magas színvonalú oktatást és tartalmas kikapcsolódást nyújtsunk.

Lebonyolítottuk januárban a tizenkettedik évfolyamosok, áprilisban a tizenegyedikesek kisérettségijét, javítottuk a felvételizők dolgozatait, részt vettünk a gólyabál, szalagavató, ballagás sikeres megrendezésében. E tartalmas tanév végén minden kollégának köszönöm a munkáját és kívánok jó pihenést:

Simonné Keszei Anita
a humán munkaközösség vezetője