« 2024. május »
H K Sz Cs P Sz V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31
Tinódi Gimnáziumért Alapítvány Kréta - elektronikus napló High-tech Biolabor
A+ A-
Nobel-díjasok és tehetséges diákok találkozója Szegeden

Tinódis diákként az a megtiszteltetés ért minket, hogy részt vehettünk a Nemzeti Tudós Akadémia által szervezett Nobel- díjasok és tehetséges diákok 20. találkozóján, amely március 26-28. között került megrendezésre Szegeden.

A rendezvény fő helyszínéül a SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ szolgált. Itt különböző, nagyszerű szakmai előadást hallgathattunk meg döntően molekuláris biológia témakörében, amelyek angol nyelven folytak. A Nobel-díjas díszelőadást Bruce Alan Beutler tartotta A journey in immunology by way of genetic témában.

A házigazdák által tartott prezentációból megismerkedhettünk a NTA középiskolás programjával, amelynek keretén belül voltunk mi is jelen. A tartalmas, laborgyakorlatokat is tartalmazó nap végén este egy gálaműsorral köszöntötték a Talentum díjak győzteseit, ennek helyszíne a Szegedi Nemzeti Színház volt. Másnap a 2023-as év Talentum Díjas kutatóinak előadásait hallgattuk meg, sőt egy quiz time elnevezésű kiscsoportos megmérettetésben is részünk volt. Itt beszélgethettünk olyan egyetemistákkal, akik részt vesznek a programban. A fiatal kutatók arról is meséltek, hogy hogyan segíti tanulmányaikat az akadémia.

Úgy gondolom, nagyon jól szervezett, inspiráló programsorozatban vehettünk részt. Köszönjük Vigh Viktor tanár úrnak, hogy elvitt bennünket. Nagyon jól éreztük magunkat és sokat tanultunk az előadásokból, amelyek a továbbtanulásunk szempontjából is hasznosak voltak.

Pintér Lili 9.A és Kertész Dominik 10.B osztályos tanulók