« 2018. szeptember »
H K Sz Cs P Sz V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
A+ A-
A Földtudományi Diákkonferencián jártunk

Ács Fanni és Fájer Sára 11.A osztályos tanulók Vígh Viktor felkészítő tanárralIdén március 2-3-án került megrendezésre a XI. Földtudományi Diákkonferencia Miskolcon. Az iskolából öten utaztunk el a versenyre. Vígh Viktor felkészítő tanár, Ács Fanni, Bolfert Viktória, Bolla Rebeka és Fájer Sára Rebeka 11. A osztályos tanulók. Rebeka kivételével mi, többiek már másodszor vettünk részt a konferencián.

A versenyre március 1-én indultunk délben, jó pár óra vonat-, metró-, villamos- és buszút után megérkeztünk a miskolci egyetemvárosba. A szállás a tavalyihoz hasonlóan most is kifogástalan volt. Az esténk próbával telt. Fanni és én a Vas megyei bányák jelentőségéről készítettünk projektet. Négy bányát (Ság hegyi bazalt, gércei alginit, cáki konglomerátum, vaskeresztesi talk) vizsgáltunk meg a bányászott kőzetek geológiája, a bánya története, jelenlegi állapota és geoturisztikai jelentőségük szempontjából. A gyakorlati munkánkban a gyűjtött kőzeteket fizikai, kémiai vizsgálatoknak vetettük alá a biolaborban. A kőzetekből kőzetgyűjteményt állítottunk össze. Viki pedig a jégeső pusztításának talajgenerátoros mérsékléséről készített tudományos előadást. Mindannyian másnap prezentáltunk, szerencsére egy napra és egy délelőttre voltunk beosztva. A kimerítő konferenciázás után a finom ebédet elfogyasztva már mentünk is a szállásra átöltözni, hiszen idén is csobbantunk egyet a miskolctapolcai barlangfürdőben. A fürdőzés után megvacsoráztunk, majd a verseny egyik meglepetés programjának részeként megtekinthettük a világhírű Seuso-kincseket. Másnap az egyetemen megkezdődött az ásványfesztivál, ahol idén is rengeteg csodaszép ásványt láthattunk, és persze vásárolhattunk is. Délelőtt még folytak a szekcióülések. Ebéd után került sor az eredményhirdetésre. Nagy örömünkre Fanninak és jómagamnak második helyezést sikerült elérni a Földtudományi vizsgálatok szekcióban a Vas megyei bányák jelentősége című prezentációnkkal.

A verseny idén is sokszínű, profin szervezett volt. Mind a szervezők, mind a zsűritagok nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Szombaton ismét hosszú út várt ránk hazafelé, este fél tízkor ért be a vonatunk, de addig mind nagyon jól éreztük magunkat. Úgy gondolom, ha lesz rá lehetőségünk, jövőre is szeretnénk eljutni a konferenciára.

Fájer Sára Rebeka
11. A osztályos tanuló

 

 

Ács Fanni 11.A osztályos tanuló okleveleFájer Sára Rebeka 11.A osztályos tanuló oklevele