« 2018. szeptember »
H K Sz Cs P Sz V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
A+ A-
„Van művészi vénád?” pályázat döntősei

Fényképek

Prezentáció

Koncepció

Orbán Liza és Szabó Gréta 9. A osztályos tanulók a „Van művészi vénád?” pályázat döntősei voltak a 2018-as évben. Gratulálok nekik, hogy mertek igennel válaszolni a feltett kérdésre.

Amikor belevágtunk a pályázatba, nagyjából fogalmunk sem volt róla, hogy mire vállalkozunk. Utólag be kell ismernünk: jó nagy fába vágtuk a fejszénket.

A „Van művészi vénád?” nemzetközi pályázat, nem tudható le egy kis könnyed, művészi hangulatú délutánnal, az alkotás egyéni örömével. Nem, nem. Ez a pályázat a kortárs művészethez kapcsolódott, az identitásról szólt, csapatban kellett dolgozni, a több fordulós megmérettetés végén pedig prezentációval kellett bemutatkoznunk.

És a jutalom? Nem, nem lettünk elsők. (A nyertes csapat június közepén Csehországban találkozik a többi résztvevő ország nyerteseivel, ahol bemutatják prezentációjukat és művüket is.) Viszont élveztük sokak támogatását, jártunk a Ludwig Múzeumban, prezentáltunk egy rangos zsűri előtt, művészeti középiskolások versenytársai voltunk, sikerélményként ott volt a továbbjutás öröme a 60 jelentkezőből a legjobb 20 közé, munkánk pedig július végéig látogatható a Budapest szívében, a „fashion street"-en lévő Deák 17 Galériában.

 

Az identitás művészi szempontból a legjobb téma, hiszen olyan sok mindenhez kapcsolódik, hogy bármilyen irányba indulunk is el, szinte azonnal benne gázolunk egy rengeteg kérdéssel, válasszal sodródó folyamban. Decemberben keltünk útra és egy szép installációval értünk partot fél év múlva.

A mellékelt leírás tartalmazza az elkészült műalkotás művészi koncepcióját. A képek között láthatóak a prezentációnk képkockái.

Köszönet az anyagi támogatásért, elsősorban a Tinódi Gimnáziumért Alapítvány segítségéért.

Ugyancsak köszönjük, hogy egy alkalommal iskolai támogatással tudtunk eljutni a verseny helyszínére a SZOSZSZC pénzügyi segítségével.

Köszönjük, hogy a gimnázium inspiráló közegében megismerkedhettünk a 3D szkennelés lehetőségével.  Nem nélkülöztük Bánó Márk és Grodvalt Ottó tanár úr segítségét sem. Az anyagválasztásban Gergely Miklós volt a tanácsadónk.

Grodvaltné Martos Veronika
szaktanár

 

 

 


Művészeti pályázatunk a 20 legjobb között

 

Szabó Gréta és Orbán Liza 9.A osztályos tanulókA „Van művészi vénád?” egy nemzetközi pályázat. Négy országban szervezik meg és minden évben valamilyen témához kapcsolódóan kell a pályázó diákoknak gondolkodniuk és alkotniuk. A magyar győztes ebben az évben a prágai Nemzeti Galériában mutathatja be alkotását.

Hogy jobban megértsük, mi is a szervezők elvárása, decemberben részt vettünk Budapesten egy workshopon a Ludwig Múzeumban. A tájékoztatón minden, számunkra fontos információt megtudhattunk.

Március végéig elkészítettünk egy tervezetet, amelyet zsűri értékelt, és óriási örömünkre a 60 induló pályázatból bekerültünk a 20 legjobb közé. Sok munkával és rengeteg gondolkozással járt, hogy idáig eljuthassunk. Talán az idő volt a legnagyobb ellenségünk, minden esetre eddig minden nagyon jól halad.

Iskolánk most szerepel ezen a versenyen először, de csapatunknak sikerült jó pontszámmal helyet biztosítani a döntőben.

Pályázatunk az identitás témáját járja körül: rá kell jönnünk, kik is vagyunk valójában és ezt kell ábrázolni a legmegfelelőbb módon. A mi megoldásunk kartonból fog elkészülni. A tervek elkészítéséhez a 3D-s szkennelést is felhasználtuk, ami az iskola egy sajátos lehetősége. Jelenleg Tinódisok néven futunk.

Júniusban mutatjuk be Budapest ifjúsági galériájában művünket, ahol eldől, hogy utazunk-e Prágába…Eredményeinket megtekinthetitek az iskola oldalán.

Segítő, és egyben felkészítő tanárunk: Grodvaltné Martos Veronika.

Tinódisok csapata:
Orbán Liza és Szabó Gréta