« 2017. december »
H K Sz Cs P Sz V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
A+ A-
Szakmai kirándulás Budapesten

2016. december második hétvégéjén, az „Európai Szakképzési Hét” programja keretében szakmai kirándulásra indult a 10.D osztály turisztikás csapata Budapestre, osztályfőnökünk Vargáné Horváth Judit, valamint Guba Klára és Szalai Valéria tanárnők kíséretével. Már a korai vonattal útra keltünk, hogy minél több időt tölthessünk a fővárosban.

Délelőtti ékezésünk után áthajóztunk a Dunán, ahol sok szép fényképet készítettünk a Parlamentről. A csoport minden tagjának volt egy kiválasztott helyszíne, amelyet mint „idegenvezető” be kellett mutatnia. Nagy Angelina volt az első, aki mesélt az épületről és a Kossuth térről. Rövid séta után a kis földalattival ellátogattunk a Hősök terére, ahol Ágoston Debóra beszélt a tér nevezetességeiről. A Szépművészeti Múzeumról Pongrácz Petra, majd a Műcsarnokról Biró Gréta tartott előadást. A kilométereket tovább gyűjtöttük: a Vajdahunyad várában megcsodáltuk „A szőlő és bor története” című kiállítást. Ezt követően Péter Evelin tartotta meg beszámolóját a várról. Innen kifelé menet Biró Dóra is mesélt a Városligetről. Ismételten igénybe vettük a kis földalattit, melynek történetét Nardai Daniella ismertette velünk. Következő célunk a négycsillagos Danubius Astoria Hotel volt, ahol nagy szeretettel vártak minket egy tartalmas háznézésre. Sok érdekességet tanulhattunk meg a szállodáról és a szakmáról Zsida László vezetőnktől.

Utunk tovább folytatódott a Nemzeti Múzeum elé, ahol Horváth Rebeka tartott beszámolót és Nagy Angelina elszavalta a Nemzeti dalt. Kissé átfázva érkeztünk meg a Big Ben teaházba, ahol egy csésze meleg teával, forró csokoládéval, süteménnyel vendégeltek meg bennünk. Megízlelhettük a különleges karácsonyi és szálas teákat is. Majd végigsétálhattunk a híres Váci utcán. A hidegre való tekintettel ismét felszálltunk a kis földalattira az Operaháznál lévő megállóig. Itt Mester Evelin mesélt nekünk az épületről.

A szakmai tartalmak után mindenki nagy lelkesedéssel várta a vásári forgatagot, melyet a Bazilikánál kezdtük. Guba Klára tanárnő vezetésével megtekintettük a Szent Jobbot, majd a Vörösmarty téren meglátogattuk a vásárt, ahol mindenki talált magának valami kedvére valót. Csodás fények és a Gerbeaud cukrászda látképe fokozta a hangulatot. A szép esti fények kíséretében a Duna parton is sétáltunk, megcsodálva a budai oldal látnivalóit. Hazafelé tartva elhaladtunk a Kempinski Hotel Corvinus mellett is.

Sok szép emlékünk van e kirándulásról, és rengeteg újdonságot tudtunk meg a szakmánkról. Reméljük, még sokszor részesei lehetünk egy ilyen csodálatos napnak!

Horváth Rebeka és Biró Gréta
10.D osztályos tanulók