2026. április 16-án rádiós műsorral emlékeztünk a holokauszt magyarországi áldozataira. A dátum arra a tragikus eseményre utal, hogy 1944. április 16-án kezdődött meg a hazai zsidóság gettóba zárása Északkelet-Magyarországon és Kárpátalján. Ezt követően több mint 400 000 zsidót zártak gyűjtőtáborokba, majd hurcoltak el Magyarországról a náci haláltáborokba.
A holokauszt szó elégetést, egészen elégő áldozatot jelent. De nemcsak a deportálást, a koncentrációs táborok működtetését értjük alatta, nemcsak a krematóriumokban elégetett áldozatokra gondolunk, hanem minden akkor elhurcolt zsidó, cigány, politikai üldözött, beteg vagy egyéb okból kirekesztett ember sorsára vagy „sorstalanságára”. Mindazokra emlékeztet ez a szó, akiket „tűzzel-vassal irtottak, pusztítottak”, alsóbbrendűnek ítéltek, bűnbaknak tekintettek.
Kertész Imre így ír: „Akárhogy analizáljuk is, a holocaust füstje hosszú, sötét árnyékot borított Európára, miközben lángjai eltakarhatatlan jelet égettek az égboltra. Ebben a kénes fényben az elbeszélés szelleme újramondta a kőbe vésett szavakat; ebbe a lidérces új fénybe állította most az ősi történetet, valósággá tette a példázatot, életre keltette az emberi szenvedésről szóló örök passiójátékot. A holocaust első számú színtere: Auschwitz lett minden időkre a náci táborok gyűjtőneve, jóllehet száz meg száz tábor működött még,...”
Dr. Kovácsné Simon Viktória |
