Ebben az évben iskolánk diákjai adták a március 15-i városi műsort.
A műsornak magamban a "rab gólya" címet adtam, hiszen reformkori költészetünktől kezdve a gólya-motívum hol mint a szabadságvágy képeként, hol mint a megnyirbált szabadság szimbólumaként szerepel - így a gólya, a madár lett összeállításunk fő üzenetének hordozója.
A műsorban megidéztük a szabadság felé törekvő nagy reformkori gondolatokat, Petőfi szerelmre és szabadságra vágyó lelkét és végül a forradalmi nap ujjongó, tiszta, lelkesült pillanatát.
A színpadi mozgás szereplői a 10.B osztály tanulói voltak, akik átéléssel, fegyelmezetten voltak jelen a színpadon. A verseket, szavalatokat lelkesítően közvetítette a különböző osztályokból verbuvált csapat.
A műsorban több dal az énekkar előadásában szólalt meg. Közülük Ebenspanger Elena elsöprő erejű énekszólóit kell kiemelni. Köszönöm felkészítő tanáruk: Szilágyi-Varga Diána segítségét.
Az előadás technikai hátterét profin oldotta meg két rádiósunk a 10.B-ből: Farkas Benedek és Pál Márton.
Az iskolai dekoráció elkészítésében főként azok segítettek, akik a 10.B-ből a műsorban nem tudtak szereplést vállalni. Sok-sok piros, fehér, zöld papírból hajtogatott gólyamadárból készített koszorút a bejárathoz Németh Regina, Boros Vanda és Molnár Csege.
Élmény volt a közös munka!
Grodvaltné Martos Veronika |
10.B
Ábrahám Kíra, Bánó Bianka Izabella, Bogdán Jázmin, Dugovics Anna, Füzfa Kincső, Görög Eliza, Hámori Zsóka, Larnsak-Molnár Rebeka, Monostori Dorina, Pál Márton Péter, Patyi Borbála, Schwott Bence, Simon Réka, Sipos Réka, Széll Gréta, Vajda Lorena, Varga Boróka
Versmondók:
10.B Gál Bendegúz, Tomor Júlia
11.A Pintér Kitti
12.A Pintér Lili
12.B Németh Mátyás, Pápai Stefánia, Szakály Dominik
Énekkar:
9.A Ebenspanger Elena, Falka Zoé
11.A Gál Karolina
11.B Katona Áron

