« 2024. április »
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30
Tinódi Gimnáziumért Alapítvány Kréta - elektronikus napló High-tech Biolabor
A+ A-
2009/2010

Testnevelés és sport munkaközösség

Nagy fába vágta a fejszéjét a Tinódi Gimnázium testnevelői és tanári kara. Úgy döntöttek, hogy az idei tanévben is tematikus hetet szerveznek az előző évi reneszánsz hét sikerén felbuzdulva. A hét témája a sport és az egészséges életmód volt. A sporthét folyamán tervbe vették, hogy az iskola tanulóinak egy héten keresztül sokoldalúan bemutatják a sport, az egészséges életmód lehetőségeit, a városunkban található sportolási lehetőségeket. A terveket tettek és hosszas szervezés kísérte, amelybe a lehetőségeket figyelembe véve bevontuk a sárvári sportegyesületeket, klubokat, sport és fitnesz központokat. Ezáltal bemutattuk iskolánk tanulóinak milyen lehetőségei vannak településünkön az egészséges életmód kialakítására, a szabadidő és a verseny sportra. Nehéz feladat volt a több, mint 500 gyerek egy időben történő sportolási lehetőségének biztosítása, de egyben pont ez adta meg a hét hangulatát és motivációt a fiatalok számára.

SPORTHÉT

1. nap "Próbáld ki!"

A sporthét első napjának programja: „Próbáld ki!” nap volt. Azért kapta ezt a címet, mert 22 sportág, 22 helyszín lehetőségei közül választhatták ki diákjaink a számukra legszimpatikusabbat. Elsajátíthatták az ott bemutatott sportág alapjait, és legalább 90 percben ízelítőt nyerhettek az adott sport szépségeiből. Jól vizsgázott, és nagy segítségünkre volt az elektronikus regisztrációs rendszer, amelyen keresztül diákjaink nevezhettek a megadott létszámok függvényében:

Sportfoglalkozás típusa
Helyszín
Foglakozás vezető

Fényképek

1. Lovaglás
Lovarda
Lovarda alkalmazottai

 

2. Vívás
Sportcsarnok
Sárvári Vívó Klub

 

3. Tenisz
Sárvári Teniszklub pályái
Csikós Györgyné

 

4. Petanque
Várpark
Havasi József

 

5. Strandkézilabda
Sárvár Fürdő
Kertész Csilla

 

6. Strandröplabda
Sárvár Fürdő
Horváthné Tischler Noémi

 

7. Birkózás grundbirkózás
Sportcsarnok
Hidegh Csaba, Molnár Bálint

 

8. Karate
Sportcsarnok
Németh Viktória, Németh Róbert

 

9. Görkorcsolyázás alapjai
Gimnázium bitumenes pálya
Haraszti Zsolt

 

10. Tájfutás
Várpark
Gömbös Gyula, Tóth János

 

11. Tánc: latin táncok
Díszterem
Sebestyén Zsolt

 

12. Nordic Walking
Várpark
van Warden Herald

 

13. Teke
Fülöp tekéző
Fekete Imre

 

14. NŐI Nagypályás labdarúgás
Sárvár FC pálya
Szakos Péter

 

15. Íjászat
Várpark
Sárvári Hagyományőrző Vívó Egyesület

 

16. Kondíció erőfejlesztés
Oxygen Fitness
Bátorfi Csaba

 

17. Jóga
Sárvár Fürdő
Györkös Anita

 

18. Aquajogging
Sárvár Fürdő
Kiss Júlia

19. Asztalitenisz
Gimnázium
Vígh Viktor

 

20. Majorett technikák
Majorett próbaterem
Majorett csoport oktatói

 

21. Pilates trening
Sárvár Fürdő
Kiss Júlia

22. Tánc: Hipp-hopp és Break
Tánc próbaterem "zárda"
Kondora Bálint

 

Sokan, még az itt élők között is, meglepődve tapasztalták, hogy mekkora lehetőségek rejlenek városunkban. Mindeközben rádöbbentek: Nem is olyan nehéz a sportot elkezdeni!

2. nap "A sporttudomány napja"

A második nap: A sporttudomány napja volt. Reggel 8.00 órától 10.00 óráig szekció előadásokra került sor. 17 helyszín közül választhattak érdeklődési körüknek megfelelő témában a fiatalok. Nagyon sok érdekes előadásra került sor, amelyben a sporttudományi ismereteket nemcsak a gimnázium tanárai, hanem ismert külső előadók, diákjaink is színesítették.

Szekció "ülések"
Előadó

Fényképek

1. Az ókori olimpiák történet
Németh Henriette

 

2. Az újkori olimpiák története
Dr. Komáromi Tibor

 

3. Egészséges életmód mai kérdései
Haraszti Zsolt

 

4. Kerékpártúra a magyar irodalom nyomában
Nagy Péterné

 

5. Filmvetítés I. München c. film
Szijártóné Lepsényi Ildikó

 

6. Filmvetítés II. Fehér tenyér c. film
Molnár Gáborné

 

7. Sárvár sporttörténete
Czeglédi Lajos

 

8. Hegymászás
Vígh Viktor

 

9. Nézed de nem érted! A legnépszerűbb labdajátékok szabályai: tenisz, röplabda
Csikós Györgyné

 

10. Nézed de nem érted! A legnépszerűbb labdajátékok szabályai: kézilabda, kosárlabda, labdarúgás
Kertész Csilla

 

11. Angol: How to play baseball
Horváthné Tischler Noémi

 

12. Angol: How to play football and rugby
Molnár Péter

 

13. A dopping
Takács Attila

 

14. Német: De Olympischen Spiele (társasjáték)
Kőszegi Zsanett

 

15. Rajz:Mozgóvonal-animáció szekció
Grodvaltné Martos Veronika

 

16. A sportfotózás titkai
Czika László

 

17. Sportújságírás régen és ma
Bodor Ferenc

 

18. Logikai játékok, sakk rubik kocka stb.
Hevér Mihály

Hegedűs Csaba előadása

 

10.00 órától került sor a gimnázium sportcsarnokában Hegedűs Csaba, sárvári születésű olimpiai bajnok, a Magyar Birkózó Szövetség Elnökének a 100. magyar olimpiai aranyérem nyertesének lebilincselő előadására. A sok anekdotával teletűzdelt előadásból nemcsak sporttörténeti érdekességeket tudhattunk meg, hanem azt is, hogy kellő alázattal, megfelelő motivációval, szorgalommal hova lehet eljutni városunkból.

 

  

 

3. nap "Kardió nap

Harmadik nap a kardió nap volt. Mozogj az egészségedért, mozogj a szívedért! Ezen a napon olyan sportokat válogattunk össze, amelyek megterhelik a keringési és légzési rendszert. Egy egészséges terhelést kap a fiatalok szív és tüdő rendszere a kitartó és kondicionális lehetőségeket fejlesztve. Célunk volt, hogy legalább 50-60 percet folyamatosan mozogjanak. Sportágakat a hét elején már kipróbált lehetőségek közül válogatva és a testnevelési órákon megismert mozgásformákra építettük. Így került sor:

Sportfoglakozás típusa
Helyszín
Foglakozás vezető

Fényképek

1. Kocogás 7 km
Fürdő, Rába gát
Görög Gyula

 

2. Aerobik
Sportcsarnok
Lovász Adrienn

 

3. Triatlon: 200 m úszás 12 km kerékpár 2 km futás
Fürdő
Haraszti Zsolt

 

4. Görkorcsolyázás 10 km a város utcáin
Fürdő
Horváthné Tischler Noémi

 

5. Tűzvédelmi, Honvédelmi, katasztrófavédelmi akadályverseny
Gimnázium régi pálya
Kovács Imre polgári védelem

 

6. Túra a Rába völgyében
Vígh Viktor

 

7. Kerékpár túra 22 km
Sárvár-Ikervár-Sótony-Sárvár
Csikós Györgyné

 

8. Nordic Wolking
Sárvár Fürdő
Kiss Júlia

 

9. Tájfutó verseny
Várpark
Gömbös Gyula, Tóth János

 

10. Váltófutás
Várpark
Németh Henriette

 

11. Kardio fittnes
Oxygen fitness
Bátorfi Csaba

12. Kardio fittnes
Wellness fürdő
Kiss Júlia

 

 A délutánon került sor az admonti testvér gimnázium elleni röplabda és labdarúgó mérkőzésre.

 

4. nap Tinódi Kupa Pünkösthy Huba Atlétikai Emlékverseny

A sportnap negyedik napján a már hagyományos Tinódi Kupa Pünkösthy Huba Atlétikai Emlékversenyt rendeztük a szombathelyi atlétikai centrumban. Ezen a versenyen iskolánk legjobb atlétái mérhették össze tudásukat Vas megye több középiskolájának és Admonti STIFT gimnázium versenyzőivel. Ez a verseny ma Vas megye legnagyobb középiskolás atlétika versenye. A hagyományosan október 2. hetében megrendezett versenyen az időjárás is kegyeibe fogadta a 18 iskolából érkező 421 versenyzőt, így eredményes jó hangulatú versenyt szervezhettünk. A csapatversenyben leány csapatunk 3. helyen, fiú csapatunk 5. helyen végzett. Legjobb egyéni eredményeink:

1. helyezettek: Fider Gábor 800 m síkfutás

Németh Viktória 800 m síkfutás

Vass Eszter magasugrás

2. helyezettek: Bogdán Lajos 100 m síkfutás

Hunyadi Géza magasugrás

Szabó Eszter magasugrás

4x400 m leány váltó

4. helyezettek: Gömbös Dániel távolugrás

4x100 m fiú váltó

Vizi Ramóna 1500 m síkfutás

Németh Viktória távolugrás

Amey Boglárka távolugrás

5. helyezettek: Horváth Dávid 3000 m síkfutás

Dabis Gábor magasugrás

Péntek András magasugrás

Csepregi Gina 800 m síkfutás

6. helyezettek: Géczi Richárd 100 m síkfutás

Hóbor Péter 3000 m síkfutás

A verseny fáradalmait a sárvári és admonti diákok egy közös Wellness fürdő látogatással pihenték ki.

5. nap "Játék osztályhatárok nélkül"

A sporthét befejező ötödik napja a vetélkedők jegyében zajlott: Játék osztályhatárok nélkül. Az osztályok csapatai a díszteremben sportelméleti és sporttörténeti kérdésekben mérték össze tudásukat, illetve a sporthéten szerzett ismereteiket. Ez idő alatt a sportcsarnokban lelkes néző sereg buzdítása előtt ügyességi és váltó versenyekben vetélkedtek az osztályok csapatai. A vidám, tréfás de sokszor nem könnyű feladatokkal teletűzdelt verseny jó hangulattal zárta le ezt a hetet.

Ez a sporthét mindenki számára bebizonyította, hogy elérhető, elkezdhető a rendszeres mozgás és sport. Talán nem is olyan nehéz az egészséges életmód!

DSE 

A Tinódi Gimnázium Diáksport Egyesülete mindezek mellett szervezte az iskola verseny és szabadidő sportját. A kézilabda, kosárlabda, röplabda, labdarúgás sportcsoportokban aktív és lelkes munka folyt ennek eredményeként csapataink az idén is sok kiváló eredményt értek el, mindezek mellett versenyeket rendeztünk.

Kiss Péter Emléktorna III

Kosárlabda

Az idei évben 3. alkalommal rendeztük meg a Kiss Péter Kosárlabda Emléktornát. A rendezvényre 4 csapatot hívtunk. A torna nagyon jó alkalmat teremtett a sportkapcsolatok ápolására, felkészülési lehetőséget biztosított a Diákolimpiára. A kupát a fantasztikus hangulatot teremtő nézők előtt iskolánk csapata nyerte:

1. Tinódi Gimnázium Sárvár
2. Bolyai Gimnázium Szombathely
3. Jurisich Gimnázium Kőszeg
4. Berzsenyi D. Gimnázium Celldömölk

 

 

  

Amatőr kosárlabda elődöntőt nyert csapat

A diákolimpián két kategóriában is elindult csapatunk. Az amatőrök között a csoport mérkőzéseket megnyerve az elődöntőbe jutott, ahol szintén veretlenül végzett. Egy utólagos óvás következményeként még sem csapatunk jutott a megyei döntőbe. A normál diákolimpiai sorozaton az esélyesebb Körmend mögött a 2. helyen végeztünk az alapszakaszban, így a döntőbe jutásért játszhattunk. Sajnos csapatunknak nem sikerült kiharcolni a továbbjutást.

 

 

 

 

 

 

Röplabda

Röplabda

Dinamikusan fejlődik iskolánkban a röplabdázás, mára már nem csak a leányok, hanem a fiúk is szívesen edzenek, versenyeznek ezen sportágban. Mindkét csapat a Megyei Amatőr Diákolimpián 4. helyen a Szakképző Iskolák bajnokságának regionális döntőjében 6. helyen végzett.

 

 

 

 

 

Labdarúgás Rába-Kupa

Labdarúgás

Teremlabdarúgásban, és nagypályás labdarúgásban is indult csapatunk. A selejtezőkben mindkét kategóriában a 2. helyen végzett, nagypályán veretlenül és csak a rosszabb gólkülönbségünknek köszönhetően nem juthattunk a döntőbe.

 

 

 

 

 

Kézilabda Megyei Diákolimpiai döntő

Kézilabda

Az elmúlt évek tendenciája folytatódott iskolánkban, azaz leány csapatunk, jó játékkal magabiztosan nyerte meg a Vas Megyei Diákolimpiát. Az országos elődöntő megrendezésére iskolánknak nyílt lehetősége. Hazai pályán a leányok derekasan küzdöttek, de nem sikerült az országos döntőbe jutni.:

1. Szent-Györgyi SzKI Győr
2. Tamási
3. Tinódi Gimnázium Sárvár
4. Vetési Gimnázium Veszprém

Fiú csapatunk a megyében a 2. helyen végzett.

 

 

Kézilabda Országos eldöntő

 

 

 

 

 

 

 

 

 

12 órás ultra maratoni váltó

Atlétika

A már felsorolt eredményeken kívül nagy sikerrel és 4 csapattal részt vettünk a 12 órás ultramaratoni váltón. 3 leány és 1 fiú csapattal.

 

 

 

 

Eredmények:

leányok

Hely

név

név 1

név 2

név 3

név 4

Futott táv (km)

1.

Tinódi DSE – Csak a csajok

Haraszti Viktória

Farkas Enikő

Fendrik Cecília

Sulyok Réka

138,26

3.

Tinódi DSE - Aszfaltfaló csajok

Vizi Barbara

Kertész Barbara

Szabó Annabella

Vizi Ramóna

124,37

5.

Tinódi DSE – Run Fun Club

Tendli Dóra

Sinka Anikó

Sáray Petra

Károlyi Bettina

120,74

fiúk

5.

Tinódi Gimnázium DSE

Kiss Bálint

Hóbor Péter

Kontó Norbert

Haraszti Zsolt

153,54

Strandröpi-strandfoci bajnokság

Az idei tanév sem maradhatott el szabadidősportok, sporttábor, sport kirándulások nélkül. Ezen keretben zajlottak a méltán népszerű osztálybajnokságok (labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, strand foci, strandröplabda), amelyek nagy létszámban mozgatták meg a tanuló ifjúságot. A sport-mozgásműveltség fejlesztése nem áll meg a tanórai foglalkozásoknál, hanem törekszünk arra, hogy tanulóink mozgáskultúrája sokrétűen fejlődjön. Így a 9. évfolyamos tanulók nem csak a celldömölki Vulkán fürdőben zajló úszásoktatásra járnak, hanem a klasszikus táncok alapjait is almamáterünk falai között sajátítják el.  

Haraszti Zsolt
munkaközösség-vezető

 

 

Norbi nap

 

 

 

 

 

 

 

 

Sítábor

 
Képek  

Tanulóink a hagyományos admonti sítáborainkban boldogan vették birtokba a havas hegyoldalt. Ebben a szezonban nem lehetett panaszunk az időjárásra sem, hisz másfél méteres hótakaró és szikrázó napsütés várta a sárvári diákokat, de erről meséljenek inkább Ők maguk:

Idén egy teljesen új szállást vehettünk igénybe, amely sokkal tágasabb és klasszabb volt. Itt volt disco terem, a hely hatalmas ebédlővel rendelkezett, lehetett csocsózni és pingpongozni is, sőt még tornateremet is találtunk. Most nem a hegyen található szálláson laktunk, hanem lenn Admontban, ami azért is volt jó, mert szinte minden este sétálhattunk a városban. Az előző évekhez hasonlóan most is sokan voltunk síelni. Szerencsére szuper időt fogtunk ki, szinte mindennap sütött a nap, és a hó is tökéletes volt. Persze idén se kerülhettük el a hatalmas bukásokat, de a legmagasabb pályáról való lesiklás élménye mindent megér.

„A legjobb, mikor a pálya felétől inkább ülve jössz, az felejthetetlen volt” – mondta egyik kevésbé mázlista társam, mikor a pálya alján összeszedtük. A síelést a tábor végén rendezett verseny koronázta meg, melyben a kezdők is megmutathatták mit tanultak.
A sok síelés mellett az egyéb szórakozásból sem volt hiány. Egyik este egy vicces vetélkedőt rendeztek a tanárok, amelyen mindenki a legjobbat hozta ki magából. Az utolsó éjszaka pedig egy jó kis bulival zártuk a sí tábort, kitoltuk a takarodót éjfélig.

Hazaindulásunk előtt mindenki csalódottan vette tudomásul, hogy sajnos idén is véget ért a tábor.

„Jövőre is itt lesztek?” – kérdeztem hazafele a körülöttem ülőket.

„Naná, kár lenne kihagyni” – jött az egyértelmű válasz, amivel teljesen egyetértek. Irány Admont 2011. Mindenképp ott leszünk.

Tendli Dóra
10.B osztályos tanuló