Ha egy sportolónak vagy egy sportban járatos embernek mondod, általában elismerést, néha őszinte csodálatot kapsz. Ha egy kívülálló hallja, általában először megkérdezi, mi ez? Aztán szép lassan elmagyarázod, hogy triatlon, amely 3 sportágból – úszás, kerékpár, futás - áll. Utána általában megkérdezi, ezt egyszerre? A válasz igen. Néha már itt hitetlenkednek, na és jön a következő kérdés? mennyi? Úszás: 3,8 km, kerékpár: 180 km, futás: 42,195 km (maraton). Na, itt egyből valamiféle zombinak, bolondnak, földöntúlinak néznek. Vagy ha csak úgy hallják, el se tudják képzelni, hogy van olyan ember, aki ezt megcsinálta. Pedig vannak, itt élnek köztünk, fiatalok és idősek egyaránt. Lehet velük beszélgetni, lehet velük találkozni és lehet róluk példát venni. Az ironman a jéghegy csúcsa. De nem a csúcs, az odavezető út a lényeg. „Az út maga a cél” szól az országos bajnokság szlogenje. Azért született ez a kis beszámoló, hogy minél többen kedvet kapjanak az útra lépni. Hisz naponta ülünk az autóban, az íróasztalok, iskolapadok mögött, a számítógép, a televízió előtt. Fel kell állni a karosszékből, jöjjön egy kis életmód-reform . Nekem nem tetszik az életmódváltás kifejezés, hisz nem kell váltani, csak egy kicsit megreformálni.  Az élettani pozitív hatásairól nap mint nap hallunk. De ha eljutunk idáig, akkor fejben is megváltoztunk, és ha rendszeresen csináljuk, meg is erősödünk. Egy téli reggeli futáson, mikor belefagy az orrodba a takony, mikor a zuhogó, jéghideg eső befolyik a ruhád alá, mikor szembeszélben vagy nyári forróságban pörgeted a pedált, mikor a hőségben szédülsz és kóvályogsz, de az edzést akkor is végignyomod. (Bocs a nem irodalmi stílusért, de így képszerű.) Akkor az életben is el tudjuk viselni a kihívásokat, terhelhetővé válunk. Ott akkor megérzed, Te is lehetsz Ironman, nem kell más, csak elszántság és szorgalom. De ha nem a „legmagasabb jéghegy” a cél, akkor is tűzz ki magad elé jéghegyeket és mássz is fel rájuk. Több leszel, erősebb leszel tőle, boldog leszel tőle. Ez nem csak sport és edzés, hanem egy önismereti tréning is.

Egyszer csak bekattantam…

(avagy hogy lettem triatlonos majd ironman)

A testnevelői munka mellett 39 éves koromig aktív labdarúgóként és edzőként dolgoztam. Utána már „csak” edzősködtem. Egyre jobban zavart, hogy én a munkámban délelőtt és délutánonként is csak dirigálok, de nem jut időm magamra, hiányzik a mozgás. Nem volt más megoldás, aktivizáltam magam és elkezdtem futni, teniszezni.  Ahogy gyűltek a kilométerek, úgy jött elő belőlem egy régi vágy: triatlon. Valamikori Kropkó „fan”-ként és a triatlon sportág elismerőjeként úgy éreztem, itt az idő. Igen, a sportág nem volt újdonság  számomra, mindig is érdekelt, de más a hírekből, és más a valóságban. Kellett egy kicsi lökés, ez pedig a sárvári uszoda felépülése volt. A futás mellé jött az úszás és néha a kerékpár – anyóskergető trekking, mtb kerekekkel –, de már egyre többet kinn, a városon kívül, az országutat járva. Ez 2010–ben volt. Sosem gondoltam, hogy számomra a kerékpár közlekedési eszközből sporteszközzé is válhat. Aztán eljött az első verseny, igazi családi feeling sprint táv: Szajki–tó triatlon 2011. június. Egy kölcsönkapott MTB-kal végignyomtam, de a célba érkezéskor tudtam, hogy megbetegedtem, elkaptam egy vírust.

A vírus neve: TRIATLON.

Jöttek az edzések szépen sorban, és 6 hét múlva egy kölcsön versenygéppel – amelyet egy 8X-os Ironman-től kaptam kölcsön - célba értem a Vasi Vasemberen. Ekkoriban az élet valahogy mindig egy-egy triatlonost, egy-egy ironman-t sodort az utamba. Őket hallgatva további motivációt gyűjtöttem. Edzettem tovább a saját fejem után, és elkezdődött egy új életforma. Közben „őrületbe” kergettem a családot a napi több órás kerékpár kereséssel. Azaz ültem a számítógép előtt, magyar, osztrák, német kerékpáros oldalakat, teszteket, eladó kerékpárokat böngésztem. Feleségem hozzászólása: na már megint a bibliát nézed?!  Igen, akkoriban nekem ez volt a bibliám. Aztán egy szép őszi napon megérkezett Zétény. Azaz meglett a bringa, amely a Zétény nevet kapta. Hű „lovamat” azóta is mindenki így hívja a családban. Nem volt visszaút, egyre több edzés, egyre több km - mind a 3 sportágban -szóval bekattantam. 2012-ben már nemcsak olimpiai távok, hanem a Balatonman-en egy  Iron 70,3, azaz féltáv is teljesítésre került. Majd egy nyár végi verseny utáni tészta partin elhangzott egy mondat: akkor jövőre Ironman! Igen, vágtam rá határozottan, és belül is éreztem - amelyet minden triatlonos megérez egyszer – itt az idő. Két okból is:

– ebben az évben betöltöm a 45-öt, nincs mire várni,

– nagy célokat érdemes kitűzni.

2012 szeptember 8-án indultam neki az új szezonnak, innen-onnan összeszedett edzéstervek alapján, edzői, testnevelői múltamból kiindulva gondoltam, felkészülök. Aztán eljött az október 16., a 45. születésnapom. Ekkor egy kis szerelmes levél, benne egy szülinapi ajándék várt. (Igen, fiatalok, néha a „vén” emberek is kapnak). Benne az állt, hogy innentől egy triatlonos edző, Markus Hohnstadt irányítja felkészülésem. Szóval ezt kaptam a feleségemtől, gyermekeimtől. Nagyon jó döntés, csodálatos ajándék volt! Ma is egyet mondhatok: tiszta szívből köszönöm! Elkezdődött a közös munka. Minden percét élveztem! Elkezdtük gyűjteni a kilométereket, ahogy Lovász Szabi mondta: ipari mennyiségben. De nem csak a kilométerek gyűltek, a tempó, a pulzus, a technika is fejlődött. Jöttek a résztávok, a fartleckek, görgőzések, hosszúedzések, szóval minden, amitől triatlonos egy triatlonos. Nagyon jó volt látni az újabb és újabb edzésprogramokat, az újabb kihívásokat. Markus megdolgoztatott rendesen, aminek most is nagyon örülök. Újra sportolónak éreztem magam. Nem csak testben, fejben is egyre erősebb lettem, kiegyensúlyozottabbá váltam. Ezt is köszönöm! Mindezt próbáltam úgy összerakni, hogy se a munka, se a család, se a gyerekek (2 lányom van) ne lássák ennek hátrányát. Nagyrészt sikerült is. Hajlandó voltam akár este a gyerekek lefekvése után vagy hosszabb ebédidőben edzeni. Működött! Összeraktunk egy versenyprogramot is, szívesen versenyzem, jól érzem magam ebben a közegben. Szinte minden hónapra jutott valami:

November

• Sárvár fürdő őszi félmaraton

Január

• 10 km-es felmérő futás

Február

• Téli terepfutó verseny

Április

• Sárvár fürdő tavaszi félmaraton
• Pandorfer Duatlon 10-40-5 km

Május

• Szajki–tó duatlon 10-20-5 km

Június

• Füred–triatlon olimpiai táv
• Balatonman Iron 70,3
• Szajki-tó triatlon sprint táv

Július

• Vasi Vasember olimpiai táv
• Balaton átúszás

Következett a csúcspont, Nagyatád Ironman. Nagyon furcsa érzések kavarogtak bennem. Egyik pillanatban nagyon elszánt voltam, a másik pillanatban izgultam, talán féltem. De nagyon örültem és büszke voltam, hogy itt lehetek. Próbáltam mindent az előre eltervezettek szerint végrehajtani. Nevezési ceremónia, előkészületek, étkezés stb. Aztán éjszaka csak vergődtem az ágyban, nem aludtam, csak forgolódtam, izzadtam nagyon sokat, és nem csak a hőségtől. Aztán eljött a reggel  4 óra. Végre ébresztő. Étkezés, a kerékpár bepakolása, minden „csodaszer”: frissítő, jég, energia szelet, zselé előkészítése, ellenőrzése, elpakolása. Indulás az úszás helyszínére. Közben végig melletted a család, a gyerekek büszkén nézik, apa mire készül, a feleség – aki futó és futott már ultra távot is – izgul, hogy a frissítés a megbeszéltek szerint működjön. Próbáltam mindent az eddigi versenyek szerint megcsinálni: bedepózás, utolsó ölelés, irány a rajthely.  Bemelegítés a vízben, majd jössz ki a rajthoz, magával ragad az az érzés. Tényleg itt vagyok, köztük vagyok. A parton a sok-sok ember téged néz, a rajtzónában piros, kék és rajtam fehér sapka. Aztán eldördült az ágyú és kisdelfinekként vetettük magunkat a vízbe. Leírhatatlan érzés! Végig jól éreztem magam, a tervezett időn belül voltam. Depó nem kapkodva, nyugisan, aztán elindult a bringa. Nagyon jól ment, végig rendben voltam. Tudtam, extrém hőség lesz, erre mondta Markus, amit adnak, fogadd el.  Igyál sokat, hűtsd magad, egyél. Hé fiúk, senki nem mondta, hogy az Ironman olyan, mint egy lakodalom! Akkor is eszel, iszol, mikor nem kívánod, csak rendben legyen a visszatöltés. A bringa így jól sikerült. Jobb lett, mint terveztem.  Kezdődött a maraton.  9 körben irány a „mennyország”. Az eleje jól ment, de elkezdtem görcsölni. A 4. és 5. körben már nagyon éreztem a lábamban, de ez nem volt elég, az utolsó 3 körben már olyan helyeken is görcsbe rándultam, amiről nem is gondoltam, hogy léteznek. De tudtam, nem állhatok le, mert akkor végleg összeránt a görcs. Küzdöttem előre minden cm-ért. Feleségem, ha kellett, mellém állt és biztatott, végig frissített, jéggel töltött kendővel hűtött. Ha kellett, a gyermekeim biztattak, kocogtak mellettem. Aztán egyszer csak ott futott 2 kislány meg egy apuka a nézők sorfala között és közeledett a célkapu. Nem volt több kör, csak a boldogság: igen, megcsináltam. Itt már nem számított, hogy a futóidő elmaradt a tervezettől, itt már csak 2 dolog jár az ember fejében:  már én is ironman vagyok, és a köszönet, hála. Köszönet a családnak, akik végig biztattak, köszönet Markusnak a felkészítésért, köszönet mindazoknak, akik biztattak.  Egy álom teljesült, de szeretnék tovább álmodni…

A gyógyszer meg van rá, a neve: TRIATLON (Kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!)

További képek:

http://www.ironmanfoto.hu/gallery.php?id=117690

Kedvcsináló videók: