Időpont

2009. szeptember 

Résztvevők

Németh Dorián 11. B, Győrfy Kitti 12. B, Balassa Sándor, Németh Gergő 12. B, Horváth Norbert 12. B, Sali Csaba 9. D, Biczó Martin 9. D, Lanczkor Tamás, Szalai Erika, Sáray Petra 10. C, Haraszti Zsolt, Takács Attila, Grodvalt Ottó, Vígh Viktor 

Útvonal

Sárvár- Székesfehérvár- Pátka- Pázmánd- Velencefürdő- Sárvár 

Részletes útvonal turistajelzésekkel

Istvánmajor buszmegállótól  Z, majd Z+ a hídig, vissza ugyanezen az útvonalon a majorig. Istvánmajortól Z-ön a pákozdi ingókövekig. A Kockától S Δ, majd S-jelzésen P+-ig. az Angelika forrásig. A forrástól P-jelzésen A meleghegyi S leágazóig. Onnan fel a P Δ-ön a Likas-kőig és a Meleg-hegyre. Vissza a P-jelzésig. A P-jelzésen Nadapra, majd Pázmándra a Téglaházi forráshoz. Onnan a betonúton a zsidó-hegyik kvarcit sziklákhoz. A szikláktól földúton Velencefürdőre.    

Védett területek

Kvarcitsziklák (TVT) 

Élménybeszámoló

Rövidnadrágos meleg volt szeptember végén, amikor a szokásos őszi túlélőtáborral a Velencei-hegységbe indultunk. Székesfehérvárról busszal utaztunk Istvánmajorig, ahol a lemenő Nap fényében elkészítettük első csoportképeinket. Táborhelyül először az egykori római gát melletti területet néztem ki, de sajnos a helyszínen konstatálnom kellett, hogy magánterület, így maradt a patakpart. Az esti vacsora és beszélgetés után jólesett az alvás. Reggel pakolás mellett a patakból két említésre méltó dolgot sikerült kifognunk: Egy folyami rákot és Csabi hálózsákját, amit ”profi” túrázóhoz hűen a patakba gurított. (Őszintén szólva a hálózsák az egyetlen dolgot, aminek nem szabad vizesnek lennie a túrán, mert anélkül nem lehet ősszel kint aludni!) Hála Istennek, aznap 25 fok felé emelkedett a hőmérséklet  és a zsák simán megszáradt. A következő feladatunk a vízszerzés volt. Sajnos a Pátkai víztározónál lévő gátőrházban nem tudtak nekünk adni, így utolsó reményünk  Istvánmajor volt. Nem hiába! Balassa Sanyival teljessé vált csapatunk, vízzel és jókedvvel felszerelkezve vágott neki a Velencei-hegység poros földútjajainak. A pákozdi ingókövek Magyarország egyik legkülönlegesebb formái. Az egykori Variszkuszi-hegységrendszer gránitból álló tagját a külső erők és a mállás formálta. A gránitra jellemző lepusztulásformák jöttek létre: ingókövek (vagy népiesen gyapjúzsákok). A legnagyobb közülük a Pandúrkő. Erre sikerült fölmásznunk és egy lódarázsfészket megbolygatnunk. A dühösen támadó rovaroknak szerencsére csak egyikünk esett áldozatul a reggeli hálózsákzsonglőr: Csabi. És ismét szerencse a szerencsétlenségben, hogy nem volt allergiás a darázscsípésre. A délben az Angelika-forrásnál ebédeltünk, ami sajnos nem volt iható. A Meleg-hegy (351m) a hegység legmagasabb pontja. Ugyan van rajta kilátó, de jó magyar módra, felmászni rá nem lehet, így kicsit bosszúsan sétáltunk le az Likas-kőhöz. A továbbiakban igyekeztünk minél gyorsabban Nadapra érni. A helyi kocsma frissítői után, megnéztük a nadapi Szintezési ősjegyet. A monarchia idején e pont magasságát megmérték a Fekete-tenger vízszintjéhez képest, így alappontul szolgát a további térképezéshez. Nadapról csinos szőlőültetvények közt sétáltunk az esti szálláshelyünkhöz a Téglaházi-forráshoz. A helyiek szépen megcsináltak itt egy kis pihenőt, ahol nyugodtan tudtunk aludni. Egy gondunk volt csak megint, a vízhiány. A forrás itt sem iható! Másnap a reggeli után a zsidó-hegyi kvarcitsziklákat néztük meg. Ez tájvédelmi terület. A panorámába történő gyönyörködés és a zergés sziklaugrálás után Velencefürdőt szőlőt majszolva, földúton értük el. Ott a tó partján pihentünk és annyira jó idő volt, hogy az út porát egy kis fürdőzéssel mostuk le magunkról. A vonatozás kártyázással és alvással telt. Este értünk Sárvárra.

Képek

Túlélőtúra