« 2024. április »
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30
Tinódi Gimnáziumért Alapítvány Kréta - elektronikus napló High-tech Biolabor
A+ A-
2015. Gólyanap

Minden évben kitüntetett figyelmet fordítanak a diákok a gólyanapra, amit a Sárvári Tinódi Gimnáziumban idén október 16-án ünnepeltek.

Az első három órában hivatalosan még folyt a tanítás, de a kilencedikesek már zsibongva próbálták a közeledő előadásokat. Negyedik órában már átöltözve ácsorogtak a díszteremben, míg a nézőteret a tizedikesek, és néhány felsőbb osztály töltötte meg. Néhány technikai információ után megjelent a színpadon a műsorvezető, aki felkonferálta a kilencedik A osztályt. A tizenkét-tagú zsűri szigorúan figyelte a műsorokat, majd mikor a D osztály is levonult a színpadról, már mindenki beírta a pontokat.

Következett egy kis szünet, melyben mindenki beöltözött a már előre megadott ruhaösszeállításba. A fiúkét a tizedik C osztály alkotta, míg a lányok megjelenését a tizedik A osztály találta ki. Mikor már mindenki készen állt a felvonulásra, az A osztály tagjai egyesével megjelentek a színpadon, majd közös ruhabemutatóba kezdtek. Miután mind a négy osztály megmutatta, milyen jól áll az otthonka a fejre szorított nyakkendővel a lányokon, a fiúkon pedig a haspóló és a tanga; elkezdődött a gólyák szivatása, másnéven a vetélkedő. Ezt a műsorszámot a tizedik B osztály tanulói bonyolították le. Míg a városban lepecsételt papírokat kellett összegyűjteni, a színpadon egymást váltotta karaoke, sminkelés, és még jónéhány ügyességi próba. Ezzel a műsorszámmal a délelőtt eseménysorozata lezárult.

Délután azonban az iskola újra megtelt gólyákkal, szüleikkel és a tanárokkal. Ismét előadták a műsorokat, majd kihirdették a három fordulóból kikerekedett nyertes osztályt, aki jövőre szervezheti a gólyák vetélkedőjét. Ezt a megtisztelő feladatot a szakközepes D osztály nyerte meg. Végül a napot egy diszkóval zárták a diákok, aminek zenéjét az iskolarádiós fiúk biztosították.

 

Binder Natália
10.B osztályos tanuló

 

 

További képek