Már hetekkel korábban Keszei Anita tanárnő eltervezte, hogy október 15-én, pénteken elmegyünk Budapestre, megnézzük a várost és Shakespeare Rómeó és Júlia című darabját a Nemzeti Színházban. A „nagy” napon alkalomhoz illő ruhában 11 órakor indultunk el  busszal Budára.

Az út alatt megvillanthattam francia nyelvtudásomat és éneklési adottságomat. 13:30-kor érkeztük meg a Gellérthegy lábához, ahonnan tériszony és szédülés közepette felmentünk a Budai Várba egy „titkos” ajtón keresztül. Megcsodáltuk a Várat kívülről, belülről, egy mesterien megalkotott szökőkutat, amin Mátyás király épp vadászik, majd a csodás panorámát a falakról, ahonnan jól látható volt az Országház, a fővárosi híres hidak és a Szent István Bazilika.

Ezek után csapatunk ketté vált. Az egyik csoport Keszei tanárnővel a Westend City Centerbe ment pénzt költeni, míg a másik csapat Vigh-Szabó Melinda tanárnővel a Szent István Bazilikába ment. Számomra ez jelentette az egész kirándulás csúcsát. Az épület a városhoz képest relatíve új, de ötvözi az általam nagyra tartott barokk stílust és egy csipet gótikát. A kupoláján kívül a 4 evangélista áll őrt városunk felett, míg belül a szentek és az angyalok díszítik. Később egyesült a két csapat és elindulhattunk a színházba.

A műsor előtt fél órával volt szerencsénk megtekinteni a színház melletti, 100%-ra valódi,  „Atlantiszból” származó romokat. Az előadás 18:00-kor kezdődött és egy 10 perces szünettel a közepén 4 órán keresztül tartott. A végére diáktársaimmal nagyon elfáradtunk, és szembesültünk a ténnyel, hogy a színház nem a mi műfajunk. Ha pozitívumot kellene mondanom, kiemelném a színészi munkát. A művész urak és művésznők kitettek magukért, különösen Blaskó Péter és Schnell Ádám Lőrinc szerzetes és Escallus herceg szerepében.

Mire hazaindultunk, jócskán besötétedett. Sokan aludtak, mások zenét halgattak a buszon, míg én vallásfilozófiáról vitatkoztam a tanárnőkkel. Mire ismerős terepre érkeztünk, éjjel 1 óra is elmúlt. A kompánia nagyobb részét Sárváron rakta le a buszsofőr.

Úgy gondolom, ennek az útnak is, mint minden másnak  e világon, voltak jó és rossz részei is. Habár az előadás lehet, hogy valakinek nem tetszett, legalább járhatott egyet a fővárosban, láthatta a Szent István Bazilikát, vehetett ruhát, ételt, italt, bűvölőköveket, stb. Egy dolog biztos: ez az út – számomra mindenképp – egy pozitív tapasztalatként fog megmaradni.