1956 óta ebben az évben fordult elő először, hogy nem tudtuk együtt ünnepelni iskolánk névadóját, Tinódi Lantos Sebestyént.

Természetesen nem feledkeztünk el róla idén sem. A diákönkormányzat képviselői megkoszorúzták iskolánk névadójának szobrát, diákjaink pedig az ének-zene tantárgyhoz kapcsolódóan egy fejtörő kitöltésével emlékezhettek meg az énekmondó személyéről.

A koszorúzáson Dr. Hajdu Tamás történelem-latin szakos pedagógus méltató szavai így hangzottak:

Iskolánk hagyományai közé tartozik, hogy minden évben, egy január végéhez közel eső napon megemlékezünk két eseményről. Az egyik 1956. január 29., amikor iskolánk felvette a vándor lantos nevét. A másik Tinódi Sebestyén egy nap híján éppen négyszáz évvel korábban bekövetkezett halála.

Bár közel félévszázados, a korszakban hosszúnak számító életéből csak egy elenyésző időszakot töltött városunkban, nem csak sárvári nyughelye köti városunkhoz. Már a kortársak, köztük a nádori hivatalt betöltő, s műveinek kiadásában mecénási szerepet vállaló Nádasdy Tamás is elismerték, s támogatásukra érdemesnek tartották tevékenységét. Ennek eredményeként az uralkodó őt és családját is nemesi rangra emelte.  Hasonlóképpen, s nem alaptalanul, nagyra értékelte munkásságát a már négy évszázad távolából a középiskolájának éppen az ő nevét választó város is.

Az országos tragédia és személyes balsorsa ellenére töretlen tettvágya a kései utódoknak is például szolgálhat. Sebesülése miatt megtörő, véget érő katonai pályája után sem lett belőle megkeseredett invalidus, hanem  műveltsége révén olyan  új pályát választott magának, ahol tovább szolgálhatta nemzete törökellenes küzdelmeit. A korszak „száguldó riportereként” a szemtanúktól első kézből szerzett információk alapján írta meg a végeken szolgálók harci kedvének felszítására és okításukra históriás énekeit, bizonyítandó, hogy még a rettegett ellenfelet is le lehet győzni. Tette mindezt egy olyan korszakban, amikor a Nagy Szulejmán uralkodása alatt delelőjén lévő Oszmán Birodalom szomszédságában általános volt az a letargikus vélemény, amit a század végén így fogalmazott meg Pálffy Miklós:

„Mi a muzulmán népet mostanáig olyan doboznak tartottuk, melyet elődeink nem mertek felnyitni, mert azt mondták, hogy telistele van kígyókkal, százlábú férgekkel, skorpiókkal, s ha ezt felnyitnánk, ezek országunkra kiáradnának, s a népet elpusztítják, megölik. Császáraink és királyaink mindegyike egy-egy lakatot tett rá.”

Mindemellett talán éppen vitézi múltjából, de célközönségének alapos ismeretéből eredően is, Tinódi oly pontosan rögzíti az eseményeket, hogy azok mindmáig elsőrangú történeti forrásoknak számítanak, amit csak megerősít Krónikájának a ma történészei számára is vitathatatlanul elfogadható szakmai erkölcsi hitvallása:

„Sem adományért, sem barátságért, sem félelemért hamissat bé nem írtam, az mi keveset írtam, igazat írtam. Ha valahol penig vétök volna benne, aszt ne én vétkömnek, hanem az kiktől értekösztem, tulajdoníccsátok: és kérlek titöket, énnéköm megbocsássatok.”

1956. január 29. iskolánk felveszi a Sárváron elhunyt Tinódi Sebestyén nevét

Jázonról és Médeáról című széphistóriája versfőinek kezdőbetűiből összeálló latin mondat örökíti meg azt a sebesülést, ami a katonáskodás felhagyására kényszerítette: SEBASTIANUS LITERATUS DE THINOD CUM SINISSTRA MANUS GR(av)IO(r)I VULNERE IN DOMBOVAAR CRUCIARETUR FECIT E. „Tinódi Sebestyén deák készítette, mikor bal kezét Dombóváron nehéz seb gyötörte.” A szablyát szokatlan módon a pengéjénél fogva markoló bal kar Tinódi címerkérő levelében.

Idén a 11.C osztály tanulói vállalták, hogy konyhai gyakorlatuk során elkészítik a Nádasdy rétest korabeli recept alapján, amelyet meg is kóstolhattunk.

A Kanizsay Orsolya és Nádasdy Tamás közötti levelezésben rendszeresen szerepel a "Szent Orsolya bélese" és "Szent Tamás bélese". A névnapok körüli időszak (pl. 1550. október 20., vagy 1542. december 19.). ünnepi nyalánksága lehetett, melyet Kanizsay Orsolya küldött a férje után Bécsbe. Hogy a küldés rendszeres volt, maga a nádor írta feleségének 1554-ben Bécsből: "Szerelmes Orsikám. Adja az kegyelmes Isten, hogy nekem nagy sok esztendeig béleseket küldhess."  Arról, hogy szokás volt vele az  asztalt ékesíteni Orsolya napkor Szegedi Kőrös Gáspár írja 1553. november 1-én kelt levelében Nádasdynak. 1559 márciusában  Kanizsay apró bélest küld Nádasdynak, ez alighanem nem az ünnepi változat volt. 

Visszaidézve az előző éveket, sok-sok vidám pillanatkép tárul elénk: a Nádasdy Bandérium vitézei csaknem minden évben ellátogattak hozzánk, kézműves kiállítások, pályázatok kötődtek ehhez naphoz. Óriási sikere volt 2018-ban és 2019-ben az ún. Végvári Vándorlásoknak, amikor az egész iskola egy hatalmas akadályverseny helyszíne lehetett korhű jelmezekkel, gasztronómiai látványosságokkal, csapatépítő feladatokkal.

Ezen napok képeiből adunk közre most egy rövid válogatást, ezzel is felidézve a tinódis induló sorait: "Ha tanulsz, sportolsz, énekelsz, víg lesz a kedved, Tinódinak emlékéhez így is hű lehetsz!"