« 2024. április »
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30
Tinódi Gimnáziumért Alapítvány Kréta - elektronikus napló High-tech Biolabor
A+ A-
Országos 5. helyezés a Tiéd a Szó-Tár versenyen

 

2018 októberében értesültünk arról, hogy a Maxim Könyvkiadó Kft., a Grimm szótárak kiadója szervez egy versenyt "Tiéd a Szó-Tár" címmel. A verseny selejtezőkből, regionális és országos döntőkből állt. A mi iskolánkból 4 csapat nevezett be angol nyelvből. A mi csapatunk, a ‘Kitchen get tech’ jutott be az országos döntőbe.

2019. március 22-én utaztunk Szegedre, a SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolába. Nagyon hosszú volt az út, de mindvégig jól szórakoztunk. Szegedre érve az első utunk, természetesen, az iskolába vezetett, ami egy régi, impozáns, gyönyörűen felújított épület. Rengeteg diák és tanár volt ott, hiszen nyolc régió győztesei tizenegy kategóriában versenyeztek. Megkerestük a termünket, bejelentkeztünk, majd odasétáltunk az asztalunkhoz, ahol névre szólóan kaptunk könyvajándékokat, üdítőt és süteményeket. Minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy a feladatlapot jól töltsük ki.

A verseny után elmentünk egy kis városnézésre. Megnéztük a szegedi dómot, a rakpartot, valamint Szeged egyik híres utcájában, a Kárász utcában is sétálgattunk. Egy remek nappal lettünk gazdagabbak. Köszönjük tanárunknak, Horváthné Tischler Noéminek felkészítő munkáját és az élményeket. Egy hét múlva tudtuk meg a verseny eredményét: országos ötödik helyezést értünk el. Már most tudjuk, hogy jövőre ismét indulunk.

Dala Kitti, Varga Dóra, Czeglédi Alex, Szalai Huba
11. C osztályos tanulók

 

 

 

A Maxim Könyvkiadó Kft., a Grimm szótárak kiadója "Tiéd a Szó-Tár" nyelvi versenyén iskolánk 5 csapata jutott a regionális döntőbe, mely – a három selejtező fordulóhoz hasonlóan - online kitölthető feladatokból állt.

A Tiéd a Szó-Tár nyelvi verseny célja, hogy a tanulók megismerkedjenek a nyelvi és életkori sajátosságaiknak is megfelelő, modern, kommunikatív szótárakkal, ezek segítségével elsajátítsák a tudatos, célirányos szótárhasználatot, és ezáltal rendszerező módon, kommunikatív irányba fejlesszék idegen nyelvi tudásukat. A verseny csapatverseny, ahol egy csapat 3–4 tanulóból áll.

A regionális döntőből győztes csapatként az országos döntőbe jutott a 11.C Kitchen Get Tech nevű csapata, melynek tagjai: Dala Kitti, Varga Dóra, Czeglédi Alex és Szalai Huba. Felkészítő tanár: Horváthné Tischler Noémi.

Az országos döntőre 2019. március 22-én kerül sor Szegeden.

Sok sikert kívánunk!