« 2024. április »
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30
Tinódi Gimnáziumért Alapítvány Kréta - elektronikus napló High-tech Biolabor
A+ A-
Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny – országos siker

Az 1. fordulóban 4 különböző régióban versenyeztek a csapatok. Gimnáziumunk 4 fős csapata a Pannónia körzetből (dunántúli régió Budapest nélkül) jutott a 2019. január 19-én Budapesten tartott országos döntőbe, ahol olyan neves gimnáziumok csapataival mérhették össze tudásukat, mint pl. a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, az ELTE Apáczai Csere János Gimnáziuma, a győri Révai Miklós Gimnázium és a veszprémi Lovassy László Gimnázium. A 9. évfolyam csapatai között a Pallósi Diána, Király Panka, Kucsera Loretta, Varga Sára 9.B osztályos tanulók alkotta csapat a 7. helyen végzett.

Felkészítő tanár: Lukács Katalin

Gratulálunk a tanulóknak és felkészítő tanáruknak!

 

Hatalmas boldogság és meglepetés volt számunkra, hogy bejutottunk az országos döntőbe. Nem ez volt az első alkalom, hogy részt vettünk a Bolyai Anyanyelvi Csapatversenyen, de mindannyiunknak ez volt az eddigi legnagyobb eredménye. Éreztük, hogy jól sikerült az első forduló, melynek eredményeképpen elutazhattunk Budapestre a 2. fordulóra. Nívós iskolák tanulóival mérhettük össze tudásunkat. A feladatlap többnyire irodalmi és nyelvtani kérdéseket tartalmazott, de volt néhány történelmi és logikai feladat is. Bár nagyon örültünk az országos 7. helynek, jövőre szeretnénk még ennél is előbbre végezni. Köszönet Lukács Katalin tanárnőnek a felkészítésért és a támogatásért. Hálásak vagyunk neki azért, hogy hitt bennünk.
Király Panka
9.B osztályos tanuló