A 11.C osztályfőnöke október 25-én Budapestre szervezett kirándulást. A 40 tanuló korán reggel busszal indult Nick Vujicic, a világhírű motivációs tréner és prédikátor ’A szeretet ereje – hit, remény, küzdelmek’ című előadására, mely a Papp László Arénában kerül megrendezésre.

Nick Vujicic nemzetközi hírű ausztrál motivációs szónok, aki egy ritka rendellenességgel született. Előadásában a reményről, az elfogadásról és a szeretetről beszélt, hol viccesen, hol szívbe markolóan. A program nagyon sikeres volt, mert a tanulók lenyűgözve hallgatták végig a több mint egy órás beszédet. Mondanivalója elérte a kívánt hatást. Előadása végén önkéntesen lehetett esküt tenni arra, hogy véget vetünk, illetve nem hagyjuk annyiban az iskolai bántalmazást, lelki terrorizálást. A majdnem tízezer diákból szinte mindenki csatlakozott az eskütételhez.

Az előadás után a csoport átsétált az Aréna Plázába, és egy rövid szabad programmal zárta a napot.

Mindnyájan voltunk már olyan helyzetben, hogy legszívesebben feladtuk volna az egészet, úgy éreztük, nincs értelme annak, amit csinálunk, vagy csak egyszerűen semmiben sem leltünk örömet. Az alagút végén nem láttuk azt a bizonyos fényt, ami vezet, utat mutat céljaink eléréséhez. Megtalálni a fényt nem mindig egyszerű, nem lehet mindenkinek akkora szerencséje, mint a napkeleti bölcseknek volt, akik a hullócsillagot követve könnyen elérték céljukat. De hogy találhatom meg a reményt, amikor látszólag minden ellenem van, mit tehetünk, ha a szorongástól már racionálisan gondolkozni sem tudunk? Ezekre és ehhez hasonló kérdésekre kaptunk választ október 25-én a Papp László Arénában a Nem Adom Fel Alapítvány és az Ez az a nap! közös programján.

Iskolánkból sokadmagammal látogattunk el Budapestre, erre a remek napra. Bízom benne, hogy akinek lehetősége volt csatlakozni az előadássorozatokhoz, az nem üres kézzel tért haza. Már a programok kezdetén lelkesítő volt átélni a Nem adom fel együttes koncertjét. Ez az együttes testi vagy szellemi sérült emberekből áll. Olyanokból, akik nem adták fel, s fogyatékosságuk ellenére is képesek túlélni, ezen felül színt, vidámságot, örömöt vinni az egyszerű szürke hétköznapokba. Vidám dalaikra az egész közönség önfeledten, nevetve, közösen táncolt.

A koncert után pedig megérkezett a nap sztárvendége, a végtagok nélkül született világhírű előadó, Nick Vujicic. Azt hiszem, az ő jelenléte mindenkire motiváló hatással volt, hiszen nem mindennapi valakit lábak (és kezek) nélkül sétálni látni. Nick jó előadó révén a hangulatot könnyen feloldotta, komikus élettörténeket mesélt. Ezeken a vicces sztorikon mind a tizenkettőezer ember egyszerre kacagott fel. De ezekben a nevetésekben több mélység volt, mint egy egyszerű kacarászásban. Ezekben a percekben a jelenlévők rájöttek, hogy az élethez szükséges boldogság nem a testi adottságainkból, külsőségekből származik, hanem az ezeknél sokkal fontosabb belső érték a kulcs. Nick mesélt nekünk fiatal koráról, arról, hogy egy sikertelen öngyilkossági kísérlet után hogyan építette fel az életét. Hogy miért is nem adta fel. És arról, hogy hogyan lett belőle motivációs tréner, prédikátor, szónok, férj, négyszeres családapa, de mindezek előtt boldog és hálás ember. „Döntést kellett hoznom, hogy mérges legyek-e Istenre azért, amim nincs, vagy hálás legyek azért, amim van.” – mondta.

Hiába beszélt Nick többezer embernek, úgy éreztem, hozzám szól, mikor élettörténetét, bölcsességeit osztotta meg. Mondandója személyes volt, hallgató fülekre talált. Hiszen Ő nem csak hangoztatta, hanem be is bizonyította nekünk, hogy nem attól leszünk boldogok, ha mindenünk megvan, sőt! Hiszen gondolkodhatott volna ő is másképp, élhette volna az életét magatehetetlenül, céltalanul, de ő nem adta fel! Bátorított, hogy mi se szomorkodjunk olyan dolgok miatt, amikre nincs ráhatásunk, hiszen ezeket megváltoztatni úgysem tudjuk, viszont meg kell tanulnunk így, ezekkel a hibáinkkal együtt boldog, teljes életet élni. Ezen felül megtanított hálásnak lenni azért, amink van, hiszen a nekünk természetesnek számító értékek másnak nagy kincset jelentenek a mindennapokban. Sose becsüljük le őket! Rávilágított, hogy mi emberek mindig a rossz vagy hiányos dolgokat keressük egymásban ahelyett, hogy meglátnánk a szépet. Ezen felül felhívta a figyelmünket a lelki bántalmazás jelentőségére, hogy ez ugyanolyan fájdalmas és ártalmas lehet, mintha valakivel fizikailag bánnánk el. Hiszen amíg az egyik fél jót nevet rajta, addig ugyanez a másiknak komoly kínt jelent, maradandó sebet ejthet.

Az előadás során Nick egy anonim felmérést végzett a lelki bántalmazásról, mely a bizalomra épült. Ezen a gyors vizsgálaton kiderült, hogy 15 fiatalból 1 már gondolt az öngyilkosságra, és minden második már meg is próbálta azt. Ezeknek a fiataloknak a 90%-a mindezt az iskolai zaklatások, bántalmazások miatt tette. Sosem tudtuk meg, hogy kik voltak azok, akik ezeket a válaszokat adták. Lehet, hogy az a nagyszájú srác balra, vagy egy, a sorok között megbúvó szellemi fogyatékossággal élő fiatal, esetleg a mellettem ülő csendes lány lehetett az? Nem tudom. Nem tudhatjuk soha, hogy éppen lelkileg min megy keresztül a másik. Mi viszont választhatjuk az emberséget, kiállhatunk a szekált fiatalok mellett, dönthetünk úgy, hogy nem generálunk és adunk tovább pletykákat, lehetünk egyszerűen kedvesek a környezetünkben élőkkel. Miért nem tesszük hát?