Nagy örömmel válogattuk az 5. gimigaléria alkotásait a gimis művészeti kör (rajzfaktosok) tagjaival. A kiállítás rendezése során alámerültünk az elmúlt 5 év időrétegeibe, felszínre került sok diákmunka, velük együtt számos emlék. A legutóbbi kiállítás óta minden esztendőben tehetséges diákok indultak a nagybetűs élet vizuális területei felé. Az építészet, a formatervezés, tárgyalkotás mellett pedagógiai irányban is jól hasznosul a művészeti fakultáció. De a kiállításon készült munkák zömét tulajdonképpen nem is a faktosok válogatott munkái adják – hisz ezek gyakran alkalmassági és felvételi vizsgák anyagaként a tanulóknál maradnak – hanem a „mezei”, heti egyórás rajzórákon készült alkotások. De a visszajelzések is abban erősítenek meg, hogy ez a mező gyönyörű, változatos, gazdag.
A megnyitó az iskola 75-ös jubileumi évének egyik első városi eseménye volt. A sárvári vár Folyosó Galériáját szeptember 17-én megtöltöttük érdeklődő kedves kollégákkal, barátokkal, a kiállító diákok zsivajával, egy kis zenével.
Házigazdánk, Takács Zoltán Bálint köszöntötte a vendégeket. Kiemelte a teremtő emberi képzelet csodáját, amely a rajzoló, festő diákok munkájában is ott van.
A kiállítást Horváth Valéria, a Koncz János Alapfokú Művészeti Iskola tanára nyitotta meg. Szeretettel, színesen szólt a közönséghez, a várakozásban még zsibongó diáksereg megszelídült csendben hallgatta gondolatait.
A kiállítás hangulatát jól megragadják méltató szavai, ezért örömmel idézzük fel őket az alábbiakban:
Ahogy az egyik este beléptem a csendes folyosógalériába, ismerős érzés fogott el. Azonban mégis más, mint amikor saját diákjaim munkái néznek rám vissza a falakról. Öröm és kíváncsiság keveredett bennem. Örültem, mert hálás vagyok Martos Verának, amiért összefog egy alkotó gimnazista diákcsoportot, és amiért ilyen jó vizuális utat mutat tanítványainak. A kíváncsiság pedig majd kilyuggatta az oldalamat, hadd lássam hát, mivel rukkoltak elő a „nagyok”.
Kritikus és intenzív időszak ez számukra, hisz a gimis évek alatt nagyot fordul velük a világ. Az identitáskeresés viharaiban már nem a szülők, hanem a kortársak jelentik a fogódzkodót számukra. Kialakítják saját értékrendjüket, intim szférájukat, képessé válnak az elvont fogalmak mély megértésére. Megjelennek az első szerelmek, azzal együtt sokuk az érzelmi hullámvasútra is felül. Hatalmas végleteket élnek meg, egyszer repdesnek, máskor apátiába zuhannak. De ha harmincas éveikben visszatekintenek, sokaknak a gimi a nagybetűs ISKOLA. Jeles korszak ez számukra.
Mi történik velük vajon a vizuális kifejezés terén?
Hogy alkot egy gimis?
Vannak, akik minden idegszálukkal rákoncentrálnak a tartalomra. Beleadnak apait-anyait és piktorrá vagy grafikussá változnak. Nem restellnek kísérletezni az anyagokkal, a színekkel és a ritmussal. Bátran képezik a különböző felületeket, jöhet golyóstoll, filctoll vagy akril spray. Ha kell, a papírt is megszövik vagy ábrázoló geometriából ismert nehézségű térbeli maketteket hoznak össze. Ennek a csoportnak a félénkebb tagjai azok, akik pianoban finomra hangolva, magas esztétikai minőségben úsznak a flow-ban és fokozatosan megtalálják a megoldásokat. Aztán vannak az önjáró típusok, akik csípőből tüzelnek, lesz, amilyen lesz, a lényeg, hogy meglegyen. Száz ötletük van, vadul keresik a variációkat, nem tántorítja el őket még az sem, ha nincs papír vagy elfogyott a festék. Ez előbbi három csoport tagjaiból kerülnek ki a sketch bookosok és a bullet journalosok.
S létezik a merengők csoportja. Ők üveges tekintettel könyökölnek üres rajzlapjuk felett a világ összes bánatát cipelve. Ők azok, akik még nem hiszik el, hogy ők is képesek egyéni nyomot hagyni a papíron.
Közös bennük, hogy valamennyien igénylik tanáruk iránymutatását, támogatását. Ki jobban, ki kevésbé.
A gimisek tényleg nagyok, éppen érnek, mint egy piros alma. Jó ezt látni. Nézegettem munkáikat, hol romantikus révülettől elérzékenyülve, hol elismerően bólogatva, hol szóhoz sem jutva álltam képeik előtt. Érettségük, összeszedettségük, alkotókedvük és technikai tudásuk nagyon jól koncentrálódik alkotásaikban. Például a posztimpresszionista gondolattérképeikről ordít a komplexitás, az egyiptomi témájú diorámáik szellemesek, ügyesen emelik három dimenzióba az ókori világ alakjait.
Ahogy belépünk, baloldalon extra kövér betűcsoport fogad minket. A festősablonon átfújt betűformák és az organikus díszeik dekoratívan feszülnek a négyzetes alapokba. Velük átellenben kedves papírmasé bábuk füzére táncol a falon ajtófélfától ajtófélfáig, játékot és vidámságot hozva a komolyabb témák közé. Előbukkan néhány mívesen megmunkált iniciálé is, apró részleteik szemet gyönyörködtetőek.
Kicsit beljebb, az erőteljes perspektivikus rövidülésben, csokorban ábrázolt gúlák, hasábok kompozíciói a tér bátor és izgalmas bemutatását vállalják. A rövidülő testeket rafinált felületek futják körbe.
Több személyes kedvencem is lett. A kiállítás elején látható arany-fekete-barna nagy geometrikus kompozíció izgalmas ritmusa és színeinek hatása a „hű ezt hazavinném” érzést keltette bennem. A pointilista festmények sűrű pettyei és kellemes színharmóniái a művészettörténet ikonikus festőit juttatják eszembe.
Imádom a kerámiát, hát még ha máz is csordult rajta. A gimis fiatalok lehet, hogy még nem tudják, de megsúgom nekik, óriási szerencséjük van Martos Verával. Ő az, aki be tudja vezeti a diákokat az agyag megmunkálásának és díszítésének tarka tárházába. A falakon látható kerámiák csodaszépek, ízlésesek, egyedi darabok.
Az áttört mintájú monokróm versillusztrációk egyszerre idézik számomra a fehér vászon varrottasok tisztaságát és megannyi szimbolikus jelentéstartalmát.
Ó, a hűséges linóleummetszet… Titokzatos részleteket rejtenek a Tinódi gimiről, vajon melyik diáknak mi villan be először, ha fel kell idéznie rajzban gimnáziumát.
És a jó öreg kék golyóstoll. Az unalmas tanórákon minden diák grafikussá változik, minden firka műalkotássá lényegül át.
Egy-egy falrész előtt újra és újra azt érzem, milyen jó, hogy ez is itt van és ilyet és ilyet is láthatunk… A kis tematikus szigetek egységekbe tömörülnek a falakon.
A 2026-os Gimigaléria anyaga változatos és rendkívül színes tárlat. Olyan ez, mint egy ötévenkénti nagy szívdobbanás vagy egy virágzás. Évekig csendben rügyezik, majd egyszer csak elindul, kibomlik, mint egy rózsabokor száz virága, és a művészet, a tinédzser dráma és harmónia felkúszik ide a falakra, megannyi kifejezésmódot felsorakoztatva.
Számomra lehengerlő, ahogy a kamaszok alkotásain találkozik a képzőművészet az irodalommal. Hatásuk külön-külön is megállít minket hosszú pillanatokra, de így, karöltve egymással még mélyebb nyomot képesek hagyni bennünk. Méltón és stílusosan festik alá a monotípiák Petőfi sorait.
Az alnyomatszerű foltok és az éles kontúrok nagyon jól találkoznak Petőfi verseinek hangulatával. Ugyanez mondható el a körökben ábrázolt életfákról, ahol szintén kellemesen kíséri a monotípia sajátos technikája a népművészeti motívumokat.
Köszönjük szépen a fiatal alkotóknak és Verának, hogy létrehozták ismét a Gimigalériát, köszönjük, hogy belső világunk felé fordítottak minket és ebben az állapotban elidőzhetünk, amíg végigérünk a folyosó egyik, és a másik oldalán, vagy akár körbejárva nyújthatunk is az időn.
A megnyitó kezdetén örömmel hallgattuk Gál Bendegúz xilofonjátékát Vajda András, a Koncz János Alapfokú Művészeti Iskola tanárának kíséretével. Tökéletes választás volt részükről Jean Conte: Impromptu című darabja. A mű hangjai szinte életre keltették a falakon lévő ritmusokat – egy kedves régi kollégám fogalmazott így.
A felemelő és kedves beszédek után pedig jólesett egy kis örömzene: a gimis kórus egy Margaret Island mixet énekelt el. Pontosabban énekeltünk, mert a hagyományoknak megfelelően természetesen én is beálltam a körbe.
A 2026-os Gimigaléria rendezésében oroszlánrészt vállaltak: Gál Karolina, Eredics Blanka, Hajdu Boglárka, Sulyok Zsófia. Köszönöm a munkájukat! Valódi alkotó társak voltak, nagyszerű volt így dolgozni!
Grodvaltné Martos Veronika |
