Február 18-án a gimnázium 11 tanulója részt vehetett a Jókai 200 elnevezésű rendezvényen, mely lezárta az író születésének 200. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékévet.
A Barabás, a Sárvári Turisztikai Technikum és a celldömölki technikum diákjaival utaztunk együtt. Mire Budapestre érkeztünk, 12000 főnyire duzzadt a Papp László Sportarénába gyülekező tömeg.
Sulyok Tamás köztársasági elnök nyitotta meg a rendezvényt, majd Kőszív címmel Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regényének musical feldolgozását tekinthettük meg. A fénytechnikai és pirotechnikai eszközökkel pazarul felépített előadás az eredeti mű keresztmetszetét adta. Sokszor tátva maradt a több ezer néző szája az ámulattól. A szereplők között népszerű volt Ember Márk, Veréb Tamás, Feke Pál és Nárai Erika is. Hozzátett az élményhez a táncosok látványos koreográfiája, a zenekar és a népes énekkar is.
A szervezés problémamentes volt, így gyorsan bejutottunk a nézőtérre, majd vissza a parkolóhoz is. Valódi élménnyé vált az utazás, és ezt köszönjük Simonné Keszei Anitának is. Ez az előadás jól segíti a Jókairól szóló tétel kidolgozását.
Szilvási András és Taizs Ádám |