Idén is sok tinódis és technikumi diák jelentkezett bérletes előadásokra a Weöres Sándor Színházba. Az első előadás után sokat beszélgettünk diákjainkkal a darabról. A sok gondolatból kettőt mutatok be.
Hatos Lili 11.V osztályos tanuló gondolatai:
Iskolánkban megint volt lehetőség háromalkalmas színházbérletet venni, amivel csoportosan és nagyon kedvezményes áron mehetünk el a szombathelyi Weöres Sándor Színház előadásaira.
Bérletünk első előadása a Gyévuska című darab volt, ami egy a második világháború idején játszódó zenedráma.
Egy magyar ezred katonái készülnek a frontra, de utolsó estéjükön részt vesznek egy bálon, amit az ezredes felesége szervez. Miközben énekelnek, táncolnak és próbálják jól érezni magukat, érződik a feszültség, hogy következő nap háborúba indulnak.
Számomra az egyik legérdekesebb eleme az volt az előadásnak, hogy egy színész két fontos szerepben is feltűnt. A díszletek és a jelmezek is nagyon kifejezőek voltak. A darab elején úgy tűnt, mintha egy fekete-fehér képet látnánk. Először azt hittem, hogy a színészek ruháinak színe és valamilyen testfesték miatt látszik így, de rájöttem, hogy a világítás miatt láttam így.
Nekem nagyon tetszett a darab, bár nagyon sötét képet festett történelmünk e tragikus fejezetéről.
Széll Gréta 10.B osztályos tanuló írta az alábbiakat:
A mű a Horthy-korszakban játszódik, és főként azt mutatja be, hogyan idomul az ember a hatalomhoz.
Mi még nem tanultunk erről a történelmi korszakról, ezért nem minden utalást értettem meg. De éppen ezért örülök, hogy láthattam a darabot, mert segített megérteni az akkori helyzetet. A műben megjelentek a munkaszolgálatosok szenvedései, az identitáskeresés kérdései az operettes felszín alatt.
Aki szereti az olyan történeteket, amelyek nemhogy reményt nem nyújtanak, de ahogy halad az idő, egyre sötétebbek lesznek, annak mindenképp ajánlom, hogy nézze meg a darabot.
Egy színházi élmény nem helyettesíti a történelemórát, de talán több is annál. Egy előadás alatt érzelmileg azonosulunk egy elmúlt kor szereplőivel. A múlt talán mégsem múlt többé. Az előadás és az azt követő beszélgetések jelenében születő gondolatok velünk maradnak és formálnak minket.
Grodvaltné Martos Veronika |
Az előadás linkje:
https://wssz.hu/hu/article/gyevuska
