« 2024. április »
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30
Tinódi Gimnáziumért Alapítvány Kréta - elektronikus napló High-tech Biolabor
A+ A-
Országos 1. hely az Utazás & Turizmus versenyen

A GTTP Research Award 2011. évi magyarországi versenyének első díját lelkes kis csapatunk nyerte meg. A Károlyi Bettina, Gyuricza Vivien, Lónai Dorina és jómagam alkotta kvartett már a tavalyi évben elkezdte a felkészülést a versenyre. Mivel a kiírás mottója a "Fesztiválok a turizmus fejlesztésében" volt, így keresnünk kellett egy rendezvényt, melyet szívesen bemutatunk. Választásunk a helyi érdekeltségű Nádasdy Történelmi Fesztiválra esett. Ezután jött a munka neheze: elkészíteni a beadandó munkánkat úgy, hogy az olvasó betekintést nyerhessen ebbe a történelmi rendezvénybe. Végső soron elmondhatjuk, hogy sikerült olyan anyagot összeállítanunk, mely megállta a helyét. 

Sajnos, az idei évben elmaradt a budapesti prezentációs forduló, így a versenybizottságnak a döntését a beküldött pályamunkákra kellett alapoznia. Végül úgy határoztak, hogy november 19-e és 24-e között mi képviselhetjük iskolánkat és természetesen Magyarországot a nemzetközi találkozón, mely Monacóban kerül megrendezésre.

Köszönetet szeretnénk mondani a felkészítő tanárnőnknek, Grodvaltné Martos Veronikának és mindazoknak, akik segítettek bennünket. Ígérjük, hogy mindent megteszünk azért, hogy sikeresen szerepeljünk ezen a nemzetközi eseményen.

Fülöp Csilla
11.B osztályos tanuló