« 2024. április »
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30
Tinódi Gimnáziumért Alapítvány Kréta - elektronikus napló High-tech Biolabor
A+ A-
Gaál Adrienn előadása

Gaál Adrienn talán a legfiatalabb ’öregdiákok’ egyike, aki előadást tartott iskolánkban az ünnepi előadássorozat részeként. Bár az ő előadására kicsit később került sor, mivel nemrégiben tért csak vissza Amerikából.

Adri 2000-2004 között volt gimnáziumunk diákja, majd még maradt 2 évig a vendéglátó technikumi képzésünkön, és csak után döntött úgy, hogy egyetemre megy. 2011-ben végzett a Nyugat-magyarországi Egyetem Rekreáció-szervezés és Egészségfejlesztés szakán. Az évek során futball játékvezetői és a snowboardoktatói végzettségére is szert tett.

Az egyetemi tanulmányai során nyílt lehetősége, hogy Amerikába utazzon. Pályázott a ’Campleaders’ szervezésében és nyert. Először 2009-ben ment ki dolgozni a Boston melletti Duxburybe, a ’Camp Wing’ nevű táborba. Egész nyarát Amerikában töltötte, a tábor végén utazgatott is. Mivel nagyon megtetszett neki az amerikai életforma és a táborvezetőség is meg volt elégedve a munkájával, visszahívták a táborba dolgozni, így 2010-ben és 2011-ben is kint töltötte a nyarát.

Iskolánkban kiscsoportos előadásait természetesen nagy érdeklődés fogadta, hiszen a mai diákokat mi sem érdekli jobban, mint Amerika, az amerikai életforma. Adri részletesen beszélt mindhárom év eseményeiről, utazgatásairól, bevezette a gyerekeket Amerika színes világába sok-sok fénykép segítségével. Mesélt Las Vegasról, Los Angelesről, New Yorkról, Bostonról és további híres helyszínekről.

Ami a jövőt illeti, Adri egyelőre nem tervezi, hogy itthon marad. Ha sikerül, már november közepén utazik vissza, és ezúttal au-pairként fog dolgozni, de a nyarát már ismét a táborban szeretné tölteni.

További izgalmas élményeket kívánunk neki, és persze visszavárjuk, hogy meséljen nekünk érdekes élményeiről.

Györgyiné Kőrösmezei Ágnes
szaktanár