« 2024. április »
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30
Tinódi Gimnáziumért Alapítvány Kréta - elektronikus napló High-tech Biolabor
A+ A-
JAM konferencia

Diákszemmel

Csütörtök reggel indultunk Pestre, hogy időben odaérjünk a regisztráció helyszínére. Ugyan mindhárom nap programját megkaptuk már az indulás előtt, mégsem volt konkrét elképzelésünk arról, hogy mire számítsunk egészen az első előadásig.

A köszöntés és a program bemutatása után egy kommunikációs és önismereti előadás követezett. 4-5 fős csoportokban dolgoztunk. Ezek úgy voltak kialakítva, hogy senki sem ismerte a többi tagot, így sok új emberrel ismerkedhettünk meg. Az előadás végén egy kérdőívet töltöttünk ki, amiből az derült ki, hogy milyen szerepet töltenénk be egy vállalkozásban.

Az ezt követő előadásokon azt ismerhettük meg, hogyan tudunk hatásosan kommunikálni és előadni (például annak érdekében, hogy egy-egy cég szponzoráljon bennünk), illetve milyen készségekkel rendelkezik egy jó vezető. A nap lezárásaként Müller Tamás, a „Startup” cég vezetője tartott előadást arról, hogy miért is érdemes vállalkozni.

Másnap arról kaphatunk bővebb információt, hogy hogyan készíthetünk üzleti tervet és hogyan mérhetjük fel az általunk kínált termék és/vagy szolgáltatás piacképességét. Az ezt követő Wordcafén önálló vállalkozóknak, illetve nagyvállalkozásoknál dolgozóknak mesélhettünk a saját diákvállalkozásunkról, ők pedig igyekeztek jó tanácsokkal ellátni minket.

Az aznapi utolsó előadáson két befutott diákvállalkozó beszélt arról, hogyan kezdtek bele és értek el sikert az általuk nyújtott termékkel.

A szombati zárás előtti előadás a marketingről szólt, amin azt mutatták be, hogyan tudunk hatásosan reklámozni egy terméket és/vagy szolgáltatást, amit gyakorlatban is kipróbálhattunk. Egy-egy szokatlan japán találmányról kellett pár percben beszélnünk, amelyben megpróbáltunk meggyőzően érvelni a termék hasznossága mellett.

Mindhárom nap hasznosan telt. Sok új tudással gazdagodtunk, és ha a későbbiekben önálló vállalkozást szeretnénk indítani, már tudjuk, hogyan fogjunk hozzá.

 

Tanárszemmel

Nem könnyű mentornak lenni. Ez derült ki számomra, hiszen míg a diákok a foglalkozásokon vettek részt, addig mi, tanárok a Lurdy Ház egy másik helyiségében kaptuk a jobbnál jobb ötleteket. Üzleti terv, marketing, diákvállalkozási alapozás. Nem mondom, hogy mindent sikerült befogadnom, de nagyon gondolatébresztő volt. Ráadásul a többi diákvállalkozás tükrében látni a mi ötletünket – az kifejezetten inspiráló. Elindultunk egy olyan úton, amely remélhetőleg bátrabb, ügyesebb vállalkozókat segít sikerre. Rendkívül érdekes volt a szervezés: megismerkedhettünk Budapest egy kis szeletével: a Fradi szűkebb honával, a Lurdy Házzal és környékével. Hihetetlen volt megtapasztalni a Lurdy Ház konferenciaközpontjának folyamatos nyüzsgését. Egy időben legalább 3 rendezvényen hömpölygött a tömeg! A szervezés kiváló volt, az étkezések kulturált környezetben folytak, a JAM-es kollégák még a speciális igényekre (tej-, lisztallergia) is külön odafigyeltek Sajátos szubkultúrát jelentettek a student hostelek, amelyekben megszállhattunk. Rendkívül figyelemreméltó az a szervezői tevékenység, amit a Junior Achievement Magyaroszág kollégái évről évre kifejtenek a diákvállalkozások, konferenciák (pl. Üzleti Diák Élet Közeli Konferencia), vásárok, továbbképzések, „Entrepreneurial Skills Pass” (ESP) vizsga lebonyolításában. Mindezek mellett bekapcsolódhatunk az „Árnyékprogramba” (egy sikeres vállalkozó egy napjának megismerésébe), a BUsiness Ma Mindenkinek (BUMM) rendezvénybe, a táborokba, a Gazdasági Tanulmányi versenyekbe, a vállalatlátogatásokba (pl. GE), a JA Titan, és az „AXA - Biztosítsd a sikeredet!” projektekbe is. Elindultunk egy irányba, amelytől boldogulásunkat reméljük. Úgy legyen!