„Örülök, hogy megtapasztalhattuk, milyen helyzetben vannak a látássérültek. Annak is örülök, hogy beszélgetni lehetett a vezetőnkkel.”

„Bár nem láttunk semmit, a legnagyobb élményt kaptuk.
A budai várból pedig királyi kilátás nyílt a fényben úszó Pestre.”

„A kiállítás nyomasztó élmény volt számomra, ám cseppet sem volt haszontalan. Úgy érzem, már jobban értem vak embertársaimat.
A Nemzeti Galériában is érdekfeszítő utat tettünk, ami be kell, hogy valljam, meglepett, de összességében ott is jól szórakoztam.”

2017. december 15-én több mint ötven diákkal látogattunk el Budapestre. A 11. évfolyam tanulóiból szervezett csoporttal először a Láthatatlan kiállítás helyszínére igyekeztünk. A kiállítás számunkra, látók számára egy érdekes élmény, különleges játszóház, ahol egy órán keresztül teljes sötétségben tapogatózunk.

De nem hagynak bennünket magunkra. A csoportokat vezető vak emberek segítségével járjuk be a helyszíneket. Velük beszélgetve a látogatókat sokszor megdöbbenti a vakság ténye, átérezhetővé válik az a kiszolgáltatottság, amit egyik legfontosabb érzékszervünk hiánya okoz.

A Millenáristól a vár felé vettük az irányt. A Nemzeti Galériában két múzeumpedagógus volt a vezetőnk. Mivel ebben a félévben vizuális kultúra órákon a 19. század nagy stílusirányzataival foglalkoztunk, büszkén húztam ki magam, hiszen diákjaim is ismerősökként üdvözölték a falakon lógó híres műveket.

Egy kis kézműveskedés is belefért még az időnkbe, de a délután gyorsan szürkületbe hanyatlott, indultunk hát tovább az adventi vásárba. Mivel kegyes volt hozzánk az ég, eső áztatta, fényeket kettőző járdákon, de száraz kabáttal vágtunk át a Lánchídon, és gyönyörködtünk a karácsonyi panorámában.

Köszönöm Pernecker Csilla és Szíjártóné Lepsényi Ildikó kolléganőimnek, hogy segítettek a program lebonyolításában.