« 2017. augusztus »
H K Sz Cs P Sz V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31
A+ A-
Taekwondo bajnokság

Akóts Marcell 10.D osztályos tanulóAz elmúlt hétvégén, 2016. november 26-án került sor az Országos Taekwondo Bajnokság lebonyolítására Budapesten. 19 klub mintegy 200 versenyzője delegálta magát, hogy eldőljön, kinek a nyakába kerüljön a bajnoki címet jelentő aranyérem. Az esemény már pénteken elkezdődött, amikor is sor került a nevezett versenyzők mérlegelésére. Szombaton reggel 9.30 órakor kezdődött a versengés, 4 kategória – gyermek, serdülő, junior és felnőtt – különböző súlycsoportjaiban.

Most is, mint több évre visszatekintve mindig, a Sárvári Taekwondo Sharks Egyesület is jelen volt Kovács Zsolt mesteredző vezetésével. Jelenleg a csapat létszáma 6, azonban e megmérettetésen sérülések miatt csak 2 versenyző tudott a pástra állni. Akóts Marcell, a sárvári Tinódi Sebestyén Gimnázium és Idegenforgalmi, Vendéglátói Szakképző Iskola tanulója junior kategóriában indult. Iskolánk diákja a döntőig küzdötte magát, ahol szoros küzdelemben, sajnos, alulmaradt. Az ezüstérem szépen csillogott Marcell nyakában, de az azóta eltelt pár napban a mesterrel sikerült átbeszélni az esetleges hibákat, amin jövőre javítani kell.