2016. december 16-án 42 diákkal keltünk útra, hogy közös élményeket szerezzünk két izgalmas helyszínen.

A szervezés során két célcsoportot szólítottam meg. Az egyik a rajzszakkörösök közössége. Az Iparművészeti Múzeum ajánlatából gyakorlatilag ők választottak ki egy színekre hangolódó programot. Lechner Ödön csodálatos épületében két múzeumpedagógus segítségével nézelődtünk. A színekre hangolva időszaki kiállítás legizgalmasabb pillanata az volt, amikor belepillanthattunk a MOME szín-tükrébe. A projekt mindenkinek kirajzolta először a sziluettjét, majd sávokra elosztva bemutatta, hogy milyen színeket visel. A kiállítás különleges színű tárgyaiból pedig hozzárendelt egyet-egyet ehhez a harmóniához.

A Láthatatlan kiállítás látogatását a 11-es évfolyamon hirdettem meg, ahol etikát tanítok. Ez a program lerombolja a hagyományos sémákat a kiállításokkal kapcsolatban, cserébe viszont új viselkedésmintákat ad a vakok és tulajdonképpen minden fogyatékkal élővel szemben.

Jómagam nem először vettem részt a kiállításon, biztonságban éreztem magam. A legnagyobb élményt számomra vezetőnk személyisége nyújtotta. A diákokat is érzékenyen érintette ez a közvetlen találkozás nemcsak egy vak emberrel, hanem a fények, színek teljes hiányával is. A láthatatlan kiállítás olyan kezdeményezés, amely nem véletlenül népszerű. Összekapcsolja a kíváncsiságot a megismeréssel, lehetővé teszi a lehetetlent, feje tetejére állítja a megszokott viszonyrendszert. A vak vezeti a látót.

Adventi időszak lévén a kirándulás során bebarangoltuk a karácsonyi vásárt is, ami azt hiszem, kellemes lezárása volt egy ilyen aktív napnak. Köszönöm Szijártóné Lepsényi Ildikó segítségét, aki velünk volt ezen az úton.